A győri Papnevelő Intézet felszentelése

image

Az új Papnevelő Intézet épülete Aigner Sándor tervei alapján készült el. A Mosoni-Duna partján található intézményt 1910 szeptemberében szentelte fel gróf Széchényi Miklós püspök.

A fénykép készítője a székesfehérvári származású Glück József. A fotográfus szülővárosában végezte tanulmányait, majd az ott töltött gyakorlati évek után Győrben folytatta tevékenységét 1898-ban, a Deák Ferenc utca 13. szám alatti (ma Aradi vértanúk útja) műteremben. 1901-ben vette át Papp Albert Deák Ferenc utca 5. szám alatti műtermét, és ezt követően néhány évig az elődje iránti tiszteletből Papp Albert utódjaként szignálta alkotásait. Idővel a két műterem közül választania kellett, s végül annál a helyszínnél maradt, ahol győri pályafutását elkezdte. Portréiról, városképi részleteiről, valamint fontos események megörökítéséről vált közismertté.1944-ben Auschwitzba deportálták.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject A győri Papnevelő Intézet felszentelése
usertag Győr, Káptalandomb, Papnevelő Intézet, felszentelés, gróf Széchényi Miklós püspök, Glück József, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
Creators, contributors
creator Glück József (1877-1944)
Time and places
spatial reference Győr, Káptalandomb
location of physical object Győr
temporal reference 1910
Attributes
medium paper
extent 21,5x29 cm
format jpeg
Legal information
rightsholder Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
registration number XJM.F.1191