Megnyílt tizenegyedszer is a vásárhelyi őszi tárlat. Az elmúlt tíz kiállítással és a Nemzeti Galériában bemutatott tíz év gyűjteményes anyagával a vásárhelyi művészet talán túlságosan is a képzőművészi érdeklődés előterébe került. Néhány régebbről ismert, vagy kiállításon már bemutatott és elismerést kiváltott munka - mint Barcsay Jenő: Gondolkodója és Korsós csendélete, Szalay Ferenc: Műteremrészlete, Kurucz D. István: Őszi szántása, Németh József: Korsós lánya - mellett valóban megragadó új művekkel alig találkozunk a számszerűleg igen gazdag bemutatón. A szobrászok közül elsősorban a vásárhelyi Samu Katalin kölyökkutyája - hallatlan érzékenyen faragott, a kő tömegét hangsúlyozó plasztikája - nyújt maradandó élményt. Szabó Iván az előző évekkel egyenértékű szobrokkal, Nagy Sándor kísérleti jellegű kőfaragásokkal, Fekete János és Tóth Sándor dekorativitásra hajló lemezdomborításokkal jelentkezett. Talán ezen a kiállításon tűnik fel leginkább, hogy a legfiatalabb generációt mennyien képviselik - utolsó éves vagy egy-két éve végzett kezdő művészek. Néhány olyan munkával is találkozunk ezen a tárlaton, amelynél azt érezzük, hogy érdemes alkotójuk munkásságát tovább is figyelemmel kísérni és nevüket megjegyezni. Csak néhány nevet sorolunk fel: Csikai Márta, Meszlényi János, Ágotha Margit, Kertész Tibor, Szabó Gábor, Rétfalvi Sándor, Ifj. Koffán Károly. Újságcikk : Magyar Nemzet, 1964. október 27.