Ma is, mint hajdan a természet ihlette alkotásra a művészt, amikor a képeit festette. A természetből vette hajdan is azt, amit az Istenekről alkotott. Két hatalom állt egymással szemben mindig, a természet és a művész. A természet is, a festő is a maga lényegét adja egy-egy módozatában, a természet egy múló hangulatot, a festő a megalkotott képet. Olyannak kell látni a művészt, amilyen képet ad és ott kell keresni az ő gondolatát, lélekjátékát, pillanatnyi vagy állandóbb lángolását. Ma a művészet itt jár a földön. Tárgyat, ideát, mindent megvet a művész, nem szolgál mást, mint a maga érzéseit. Azt festi és úgy, amit az élet, a természet, a fény, a színek finom rezgése kisugároz, ami neki szép, érdekes, ami megmozgatja. Gondolkodni, meglátni, tenni tanítsanak bennünket ezek a képek, amelyeket a falainkra akasztunk. Részletek Endre Bélának 1911. december 24-én a "Vásárhely és Vidéke" című lapban megjelent írásából. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1978. augusztus 06.