XIII.Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérvár

Az Emlékek Őre

a Teleszterion Színházi Műhely előadása

image
qualifiedcontent

2012. május 18., péntek 19.30,Az Emlékek Őre helyszín: A Szabadművelődés Háza, szervező: Öreghegyi Közösségi Ház, művészek: Komáromi Sándor, Teleszterion Színházi Műhely. Az előadás fiatal művészeti iskolás tanulók bevonásával készült annak érdekében, hogy a regényben taglalt problémakörök közül a mai ifjúság számára leginkább mérvadókat emelhessük ki. Ezekre épül az előadást követő beszélgetés és foglalkozás is, ahol a nézőket szólítjuk meg a témával kapcsolatban. Az Emlékek Őre komor, ámde mégis ambivalens utópiát fest a jövőről, ahol az emberek egyéniségük feladásával, de jólétben és békében élnek a Közösség tagjaként. A főhős, Jonas számára olyan munkát jelölnek ki, ami alapjaiban rengeti meg az amúgy is túlbuzgó kíváncsisággal megáldott fiút. Ő lesz az Emlékek Őre, vagyis az a legfőbb személy, aki a Régi Világ emlékeit őrzi a Közösségben. A tanulás kezdetét veszi, de ezzel elindul egy visszafordíthatatlan folyamat is - az öntudat ébredése, aminek köszönhetően a dolgok magukra öltik valódi arcukat. Szép történet ez két emberről és küzdéseikről, belső konfliktuaikról, és az önálló döntés végzetesnek is mondható következményeiről. is. Olyan kérdéseket feszeget az előadás, mint: Működőképes-e ez a világ? Fenntartható-e egy viszonylagos jólét a maga visszásságaival együtt? Létezhet-e, hogy a társadalom felülemelkedik az alapvető emberi érzések és morál diktálta ösztönvilágon, és a tiszta intellektus eszközével kialakít magának egy "átláthatóbb" rendszert. Egyáltalán: mit is jelent az önálló döntés? Az előadást bátran ajánljuk hatodik osztálytól felfelé, felnőtt közönségnek is!

Title(s), language
is part of XIII.Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérvár
has part Kortárs Művészeti Fesztivál 15 Székesfehérvár 1999-2013
language hungarian
Subject, content, audience
subject KMF fotók
Time and places
place of publishing Székesfehérvár
spatial reference Székesfehérvár
location of physical object Székesfehérvár
date 2012-05-18
issued 2014-05-10
temporal reference 2012 tavasz
Attributes
medium paper
medium harddrive
extent 90x130mm
extent 600 DPI
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Városi Képtár Deák Gyűjtemény Székesfehérvár
Source and data identifiers
source Városi Képtár Deák Gyűjtemény
identifier www.deakgyujtemeny.hu
registration number 120518_3_1,3,6,7,11,15,16,17,18,23,24