Arrowsmith (regény) 2. kötet

text

Kevés író klasszikus már életében is. Ilyen író volt Sinclair Lewis. szerte a világon olvasók milliói az ő regényein keresztül ismerték meg a két világháború közötti Amerikát. Még kevesebb az olyan író, akinek klasszikus alkotásai egyúttal „best-seller”-ek is. Példa erre az Arrowsmith. Harminckét éve írta meg Sinclair Lewis ezt az első orvos-regényt, ő tette „divatossá” ezt a témát. Azóta száz meg száz regény jelent meg az orvosok életéről és munkájáról, de egyik sem közelítette meg az Arrowsmith mély demokratizmusát, emberiességét, becsületességét. Martin Arrowsmith alakja a 30-as évek haladó magyar olvasóinak is egyik eszményképe lett és ma sem veszített semmit nagyságából.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject tejüzemek; kinevezések; üzembezárások; társasági élet; regényszereplők; közegészségügyi hivatal; egészségügyi kiállítások; egészséges életmód; tűzesetek; választási kampányok; választási eredmények; laboratóriumi vizsgálatok; kísérletezések; érvényesülési vágy; rágalmazások; anyagi helyzet; lemondások; megalkuvás; átköltözések; magánklinikák; szakmai ambíciók; társadalmi elvárások; munkahelyi problémák; háborús körülmények; kutatások; baktériumok; neuraszténia (idegesség); egészségi állapot; szakmai problémák; tudományos publikációk; szakmai elvárások; igazgatói kinevezések; állatkísérletek; baráti kapcsolatok; pestis (dögvész, fertőző betegség); járványok; hajóutak; járványügyi helyzet; fertőző betegségek; elhalálozások; gyógyszerek; járványkórházak; fertőtlenítés; gyógymódok; védőoltások; szakmai sikerek; sajtónyilvánosság; szakmai elismertség; kutatómunkák; szakmai fejlődés; házasságkötés; munkatervek; állatkísérletek; tudományos kutatások; családi élet; elszigetelődés; önmegvalósítás; elkötelezettségek; bakteriofágok;
subject Martin Arrowsmith;
Creators, contributors
creator Lewis, Sinclair (1885-1951) (amerikai író)
publisher Franklin Könyvkiadó N. V. (Budapest)
contributor Schöpflin Aladár (1872-1950) (irodalomtörténész, író)
Time and places
place of publishing Budapest (Magyarország)
location of physical object Ózd (Borsod-Abaúj-Zemplén)
date 1942-01-01
temporal reference 1942
Attributes
medium paper
extent 316 oldal; 10,7x18,5cm
format PDF
Legal information
rightsholder Ismeretlen (Kutatás alatt)
Source and data identifiers
source ÓMI Városi Könyvtár Helyismereti Gyüjtemény