A Nagy Világmindenség (részlet)

Pártmunkások könyvtára

text

E könyv A távcső világa (Gondolat 1958) lényegesen átdolgozott kiadása. A távcső világa elsősorban az amatőr csillagászok kézikönyvévé vált. A szerzők A nagy világmindenség megírásakor egy sokkal szélesebb olvasóréteg igényeit tartották szem előtt, és ezért csak az amatőr csillagászokat érdeklő távcsőépítési és más - a gyakorlati megfigyeléssel kapcsolatos - részeket, a matematikai képleteket és levezetéseket, valamint a bonyolultabb táblázatokat elhagyták; ezzel szemben nagyobb teret szenteltek az olyan világnézeti kérdések tárgyalásának, mint például a világ anyagisága és anyagi egysége, a kezdet és a vég problémája, a teremtés cáfolata, az égitestek állandó keletkezésének ténye, az isteni rend és célszerűség cáfolata, valamint a világ megismerhetősége. Emellett külön fejezetben foglalkoznak az űrhajózás problémáival is. A szerzők könnyen érthető formában, logikus módon, az alapfogalmaktól a nehezebb részek felé haladva fejtik ki mondanivalójukat. Színes, közérthető stílusuk hozzáférhetővé teszi a könyvet a legegyszerűbb olvasó számára is. A nagy világmindenség csillagászatot akar nyújtani mindenki számára, és azt összekapcsolja a filozófiával, valamint a fizikával, a kémiával stb., a mai modern természettudománynak csaknem valamennyi ágával. Mindez szervesen illeszkedik a haladó, dialektikus materialista világnézetű, új, szocialista ember világképe.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject papír alapú könyv
subject csillagászat
subject filozófia
subject fizika
Table of contents
I. Egy este a szabad ég alatt
II. Harc a megismerésért
III. A világegyetem üzenetei
IV. A csillagászati megismerés eszközei és módszerei
V. Tájékozódás az időben és a térben
VI. Az égitestek mozgása
VII. Az űrhajózás alapvető kérdései
VIII. A naprendszer
IX. A naprendszer keletkezésére vonatkozó elméletek
X. A tejútrendszer
XI. Hogyan mérték meg a csillagok távolságát?
XII. A csillagok fizikája
XIII. A csillagok és csillaghalmazok keletkezése
XIV. Vannak-e más naprendszerek és lakott bolygók?
XV. A tejútrendszer szerkezetének megismerése
XVI. A nagy világmindenség
XVII. A világmindenség szerkezete
XVIII. A világegyetem örök törvényei
Név és tárgymutató
open table of contents
audience general
Creators, contributors
creator Dr. Kulin György, Róka Gedeon
publisher Kossuth Könyvkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Szendrő
issued 1961-01-01
Attributes
medium paper
extent 125,6 MB
extent 511 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder Magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár