Kálvin téri ördögcérna

Debrecen Város természeti emlékei

image

A Múzeum utca sarkán, a Püspöki palota mellett található e példátlanul nagyra nőtt iszalag, a nép nyelvén „se fű, se fa”. Egyháztörténeti jelentősége, botanikai ritkasága és nem utolsósorban kora indokolta a védetté nyilvánítást. A szájhagyomány szerint a reformáció korában ültették. A nevezetes „Liciumfához”, ördögcérnához sokat emlegetett legenda fűződik. A legenda szerint, amikor a reformáció a Tisza vidékére is eljutott, a csak keresztnevéről ismert debreceni prior Bálint pap is áttért az új hitre. A nagyváradi püspök a Rómát megjárt Ambróziusz kanonokot küldte Debrecenbe, hogy visszatérítse az elveszett híveket. A debreceni gyülekezet a nyilvános vita végén – Bálint pap kivételével – Ambróziusz pártjára állt. A gyülekezettől távozóban a két pap együtt haladt és útközben is vitatkoztak. Útközben a kanonok egy útszéli líciumról letört egy ágat, az földbe szúrta, azzal a kijelentéssel: „ Akkor lesz valami az új hitből, amikor ez a földbe szúrt lícium fává nő!” „Akkor fa leszen!” – válaszolta erős hittel Bálint pap és azóta virul ott faként a lícium. Bálint papot, kinek születési és halálozási dátuma sem maradt fenn, Török Bálint (1527-1618), a város földesura hozta magával Pápáról 1536-ban, a város első reformátorának tartják. Mikor évszázadok múlva sor került az öreg épület lebontására, kegyeletes kezek megőrizték a legendává nőtt líciumfát, s az ablakrostéllyal együtt érintetlenül hagyták. Itt áll most, a Hatvan utcáról a Fűvészkert utcára átnyúló nagy századfordulós bérház sarkánál. A legenda tudományos szempontból nem állja meg a helyét, de jellemző példa arra, hogy mindenki szívesen fűz eseményeket, történeteket egy-egy fához. A fává nőtt líciumbokor kora meghaladja a kétszáz évet, magassága 3,50 m, törzskerülete az elágazás alatt 1,20 m.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject természeti emlék
subject Lycium barbarum
Creators, contributors
creator Varga József, fotó
Time and places
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen, Kálvin tér
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
extent 605*402 pixel
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Varga József
Source and data identifiers
source Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata