A keleti gyógyítás útjain

text

A modern orvostudomány az elmúlt évszázad során csodálatra méltó eredményeket ért el. A fertőző betegségek megelőzésével, illetve gyógyításával világszerte elkerülhetővé tette például olyan járványok felbukkanását, mint a pestis, a kolera, a feketehimlő, amelyek még a XVIII. században is rendszeresen visszatérve többmilliós áldozatot követeltek. A rettegett gyermekbénulás, az alattomos tuberkulózis vagy a nemi megbetegedések, de sok parazitás eredetű megbetegedés is lassan bár, de már a múlté. A rákos megbetegedések gyógyítása is egyre reményteljesebb. Mi szükség van ilyen ragyogó eredmények mellett az ősi kínai hagyományos gyógymód ismertetésére, tanulmányozására? – kérdezheti a kedves olvasó. Felmerül-e új szempont, amely aktuálissá teszi a keleti gyógyítás megismerését? A jogos kérdésre határozott igennel kell válaszolnunk. Létezik egy nagyon fontos ok, amely miatt feltétlenül érdemes követnünk a keleti gyógyítás útjait, már csak azért is, mert az elmúlt évtizedek során kezdődött el elsősorban a Kínai Népköztársaságban, de világszerte is, a több ezer éves, hagyományos gyógyítási rendszernek a modern orvostudomány módszereivel történő tanulmányozása és értékelése. 1929-ben Csang Kai-sek rendszerében indult meg a törekvés, amely az ősi kínai gyógyeljárást – "mind tudománytalant" – meg kívánta szüntetni. 1949 után a kínai népi hatalom ezt a törekvést is revideálta, és elkezdődött az ősi gyógyítási rendszer egzakt tudományos elemzése. 1961-ben a Kínai Tudományos Akadémai Élettani Intézetében T. P. Feng akadémikus laboratóriumában dolgozva magam is szemtanúja voltam számos ilyen vizsgálatnak. Például magas vérnyomás akupunktúrás kezelését vagy a fájdalomcsillapítás elektrofiziológiai elemzését láttam állatkísérletekben, amikor is a sokak által felhozott placebóhatás teljesen kizárható volt.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject A keleti gyógyítás útjain
subject Dr. Eke Károly
subject könyv
Table of contents
1. ELŐSZÓ
2. MÁBA HAJLÓ ÉVEZREDEK
3. Szinuszhullámvonallal felezett kör
4. Ellentétpárok
5. Fa, tűz, föld, fém és víz
6. Az első írás az akupunktúráról
7. Serkentés és visszafogás
8. Vezetékek - energiakeringés
9. Különös vezetékek
10. Ősi gyógymód modern köntösben
11. Ősi gyógymód Európában
12. Elektromágneses kölcsönhatás
13. Ősi betegségfelfogás
14. Hagyományos diagnózis
15. A GYÓGYÍTÓ TŰK "REJTÉLYE"
16. A pontok meghatározása
17. A legáltalánosabb szúráshelyek
18. Moxa
19. Légzőgyakorlatok
20. Testgyakorlatok a betegség leküzdésére
21. A hagyományos kínai torna
22. Nyolcféle masszázs
23. Gyógymasszázs
24. Köpölyözés
25. Gyógynapozás
26. Az "örök élet füve"
27. Ízek tana
28. Antilopszarv vagy arzén?
29. AKUPUNKTÚRA - TŰ NÉLKÜL
30. Akupresszúra
31. Talpterápia
32. Mindenekelőtt: megbeszélni az orvossal!
33. Gyógyító reflexek
34. A szervezet gyógyító erőit aktivizáljuk
35. A diagnózisnak megfelelő zónákat kezeljük
36. Karbantartó masszázs
37. A FÁJDALOM NYOMÁBAN
38. Az energia élettani lényeget ölt
39. Mi a tokki?
40. "Két fémkontaktus"- kísérlet
41. "Salamancai komplexus"
42. Fájdalomklinikák
43. A varsói Fájdalomklinikán
44. Növeli a fájdalomküszöböt
45. ÚT A KELETI GYÓGYÁSZATHOZ
46. Hazai tapasztalatok
47. Kirlian-fényképezés
48. Akupunktúra Világkongresszus Szófiában (1983. május 15-20.)
49. A bolgár Nemzeti Kultúrpalotában
50. Találkozás kínai professzorokkal
51. Lézerakupunktúra és -diagnózis
52. Szájüregi akupunktúra
53. Orrakupunktúra
54. Kulcsszavak és Naloxon
55. Nikotinelvonás akupunktúrával
56. Migrén és akupunktúra
57. A háromosztatú ideg gyulladása
58. Az impotencia kezelése
59. A nyugalom pontjai
60. Drogok méregtelenítése akupunktúrával
61. Dilemmák - problémák
62. A láncot nem szabad megszakítani
63. Az Egészségügyi Világszervezet és az akupunktúra
64. Akupunktúra és egészségügyi gondozás
65. GYÓGYÍTÁS A FALON INNEN ÉS A FALON TÚL
66. A moszkvai Központi Reflexterápiás Intézetben
67. A foglalkozási megbetegedések és az akupunktúra
68. Útban Peking felé
69. "Őrizd meg az arcodat!"
70. Oklevél a férfiasságról
71. A Császárok völgyében
72. Professzor Szun Jat-szen városában
73. Féloldali bénulás kezelése
74. A magas vérnyomás kezelése
75. Akupunktúra a neurológus szemszögéből
76. Hallásjavítás akupunktúrával
77. Az asztma gyógyítása
78. Áthangolási terápia
79. Vuxi = nincs ón
80. Magyar orvos Srí Lankán
81. Lézerhatás
82. GYÓGYÍTÁS A VILÁG TETEJÉN
83. Samphel láma Budapesten
84. Fogalmazás - születés
85. Az elemek egyensúlya
86. AZ EURÓPÁN KÍVÜLI HAGYOMÁNYOS ORVOSLÁS
87. Filoterápia Indiában
88. Egy szamuráj orvosságtartója
89. Orvosságos emberek
90. Etnomedikális feljegyzések
91. UTÓSZÓ
92. IRODALOM
open table of contents
Creators, contributors
creator Dr. Eke Károly
publisher Medicina
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
date 1986-01-01
temporal reference 1986
Attributes
medium paper
extent 256 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0341