A másik színház (részlet)

text

Balassa Péter legfelkészültebb, talán legtöbb meglepetést tartogató esszéíróink közé tartozik. Új kötetének centrumában a színház áll, a másik színház, az igazi és az elképzelt határán. Klasszikus művek és azok mai előadásainak elemzésétől, mint többek között Mozart Don Giovanni-ja és a Don Giovanni Ljubimov interpretálásában, a Varázsfuvola Bergman-filmjében, Büchner Woyzeck-je a Stúdió K. előadásában, Wagner Parsifal-ja, a mai magyar dráma legizgalmasabb előadásainak elemzéséig ível a kötet. A kötet kohézióját megteremtő filozófiai morális koncepció magva: elkötelezett együttérzés-gondolkozás a szenvedők, az elesettek, a szegények mellett; humanizmus, melynek fókuszában a közép-kelet-európai népek sorsközösségének, kínzó gondolatainak, konfliktusainak vállalása áll. Balassa a színház szerepét - kimondva vagy kimondatlanul - a közösség összekovácsolásában látja, hiszen mikor volt érvényesebb igazabb, hogy "minden Egész eltörött"? Az előadás rítus, melynek a nézőtérrel együtt, azt mozgósítva kell katartikus élményt, összeforrasztó megrendülést, megtisztulást teremtenie az elharapódzó önzés és üresség, a minden értéket veszélyeztető langy szürkeség ellen. Filozofikusan mély és intenzív, indulatos, belülről fűtött írások Balassa esszéi. Soha nem "engedi el" magát az elemzett művet, műveket - akár "olvasott" ír, akár általánosabb összefüggéseket elemez. A másik színház gondolatgazdag és gondolkodásra serkentő könyv - intellektuális és emocionális kalandot kínál az olvasónak. A kötet tanulmányainak többsége az MTA-SOROS Alapítvány támogatásával készült.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Papír alapú könyv
subject Dramaturgia
subject Műelemzések
subject Színház
subject Kritika
audience general
Creators, contributors
creator Balassa Péter
publisher Szépirodalmi Könyvkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Szendrő
issued 1989-01-01
temporal reference 1976-1986
Attributes
medium paper
extent 80 MB
extent 310 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder Magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
identifier ISBN 963 15 3755 2
registration number 3348 792 B 17