Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat (részlet)

Egyetemi Tankönyv

Hatodik Kiadás

text

Az Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat című egyetemi tankönyv a Metallográfia és anyagvizsgálat című 1951-ben kiadott tankönyvnek a továbbfejlesztése. Az első ilyen tárgyú tankönyv megjelenése óta eltelt 15 év alatt ez a tudományág rendkívüli fejlődésen ment keresztül és szükségessé vált az utolsó 15 év eredményeinek a tananyagba való beépítése legalább olyan mértékig, hogy a gépészmérnök hallgatók számára alapot adjon pályájuk során az újabb eredmények megértésére és követésére. Ezért a tankönyv az órakeret által megszabott lehetőségeket belül elsősorban a ma ismert elméleti alapokat foglalja össze. Mivel a tárgy előadása már az első félévben megkezdődik, megkíséreltem az alapfogalmakat elemi módon összefoglalni. Azokat a részeket, amelyekkel a hallgató egyetemi tanulmányai során később magasabb szinten is megismerkedhet, csak igen rövid, áttekinthető formában tárgyaltam. A könyv kifejezetten tankönyvnek készült, és így adatokat csak olyan mértékig közöltem, amennyi szükséges ahhoz, hogy a gépészmérnök-hallgató az egyes számértékek nagyságrendjét érzékelni tudja.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Anyagszerkezet
subject Gépipar
subject Anyagvizsgálat
Table of contents
Előszó
1. Szilárd testek szerkezete
2. Az Anyagszerkezet vizsgálata
3. Az alakváltozás mechanizmusa
4. A hőmérséklet által okozott változások hőkezelése
5. Statikus szilárdsági vizsgálatok
6. Állapottényezők befolyása
7. Technológiai vizsgálatok
8. Ismétlődő igénybevételhez
9. Hibakereső anyagvizsgálatok
Függelék
Névmutató
Tárgymutató
open table of contents
audience general
Creators, contributors
creator Dr. Gillemot László
publisher Tankönyvkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Szendrő
issued 1988-01-01
Attributes
medium paper
extent 63,8 MB
extent 437 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder Magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
identifier ISBN 963 18 1512 9
registration number 24.912 620 G 46