Nagy út előtt a Parno

Parno Graszt-koncert a Modemben

text

A hiteles cigányzenét játszó roma népzenei együttes 1987-ben alakult. Tagjai magyar és romani nyelven egyaránt énekelnek: akár egy dalon belül is váltogatva, sőt egyszerre is mindkét nyelven. A Paszabról származó zenekar többnyire tíz taggal lép fel, időnként azonban húszan is együtt zenélnek, s mellettük egy tíz tagú tánccsoport is fellép. Maga a Parno Graszt romani fogalom, jelentése Fehér ló, a tisztaságra és a szabadságra utalva. A Parno első lemeze nem sokkal megjelenése után a World Music Chart Europe hetedik helyéig jutott, ami magyar együttesnek azóta sem sikerült. A svájci zenei szakfolyóirat, a Vibrations pedig 2005-ben a Parnót a tíz legjobb zenekar közé sorolta. Amerikai turnéjuk előtt utoljára a Modem belső kertjében lépnek fel augusztus 21-én 20 órától, amikor teljes indiai útifilmjüket is levetítik a művészeti központban.

Subject, content, audience
subject kísérőprogram / koncert
Creators, contributors
contributor Balogh Mária (ének, tánc)
Váradi Mária (ének, tánc)
Horváth Sándor (ének, kanál, tánc)
Németh István (szájbőgő, tejeskanna)
Oláh Krisztián (tangóharmonika)
Oláh János (nagybőgő)
Jakocska János (ének, gitár)
Oláh József (ének, gitár, tambura)
Time and places
location of physical object Debrecen
date 2009-08-21
Legal information
rightsholder MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Source and data identifiers
source MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ