Bogányi Gergely hangversenye

Zongorával a harmadikon

text

2009. decemer 3-tól 5-ig Bogányi Gergely zenés estje az egyik csúcspontja a Modem december 3-án kezdődött konferenciájának, amely a szakralitás és művészet kérdéskörét boncolgatja három napon keresztül. A Debreceni Nemzetközi Művésztelephez – melyet ettől az évtől a Modem szervez – ugyanis most egy háromnapos konferencia is kapcsolódik, amelyen olyan neves előadók vesznek részt, mint például Kálmán Peregrin, Jelenits István, Kuklay Antal, Varga Mátyás vagy Kiss Etele. A december 3-tól 5-ig tartó eseményen ismert kortárs képzőművészek is nyilvános prezentációkat tartanak: pénteken többek között Ganczaugh Miklós, Bukta Imre és Kicsiny Balázs, míg szombaton Mátrai Erik és Udvardy Emese is várja az érdeklődőket. December 3-án 17 órától feLugossy László és Szirtes János közös performansza várja a közönséget a Modem belső kertjében, 21 órától pedig Gergye Krisztián társulatának Messiások című produkciója tekinthető meg a II. emeleten. A konferencia legnagyobb érdeklődésre számot tartó programja a péntek esti zenés előadás: december 4-én 19 órától Bogányi Gergely, a neves zongoraművész vall saját hitéről és a szakralitáshoz kapcsolódó gondolatairól. A konferencia szombaton filmvetítéssel zárul: 17 órától látható a kávézóban Frank Wedekind: A tavasz ébredése című előadásából – a Csokonai Színház és a Modem együttműködésében készült – film.

Subject, content, audience
subject kísérőprogram / koncert
Creators, contributors
contributor Bogányi Gergely, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész
Time and places
location of physical object Debrecen
date 2009-12-03
Legal information
rightsholder MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Source and data identifiers
source MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ