Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0080.

text

Programajánlatunk a hét végére -Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai: Ember és környezete, Csongrád megyei parasztbútorok és- viseletek, Szegedi galéria, Lucs-gyűjtemény, Hunok, avarok, magyarok, Buday György metszetei, Patikamúzeum. Szegedi Várban a Szeged múltja, jelene, jövője című várostörténeti anyag látható. Kotsis Nagy Margit szobrászművész alkotásaiból nyílik bemutató a Képtárban, megnyitó beszédet Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese mond. Ugyancsak a Képtárban rendezik meg dr. Lajos Sándor fotókiállítását, melynek megnyitóján Horváth Dezső újságíró mond beszédet. A múzeum kupolájában Juhász Gyula-emlékkiállítás látható, a díszteremben pedig Rajnai kerámiákat tekinthetnek meg az érdeklődők. Csongrádon, az Ifjúsági Házban a Kaláka együttes ad műsort gyerekeknek. Makón az Espersit-házban a József Attila-emlékkiállítás tekinthető meg. Az emlékház folyosóján Juhász Gyula szakolcai, makói, szegedi alkotói korszakait bemutató dokumentumok láthatók. A kiállítás anyagát a szegedi Somogyi-könyvtár, a makói levéltár, gimnázium és könyvtár, illetve dr. Péter Lészló bocsátotta a múzeum rendelkezésére. Vásárhelyen, a Tornyai János Múzeum földszinti termeiben a zentai művésztelep kiállítása helyett a Flamand és francia kárpitok a XVI-XVIII. századból az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből című, az emeleten pedig Lieber Éva festőművész kiállítása tekinthető meg. Mindkét tárlatot dr. Dömötör János, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitja meg, majd Vadászi Erzsébet művészettörténész tárlatvezetésével ismerkedhet meg a bemutatott anyaggal a képzőművészet kedvelő közönség. A Tornyai-Medgyessy állandó kiállítás a Petőfi Művelődési Központ második emeleti kiállítótrmében tart nyitva. Szentesen, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ Kisgalériájában tekinthető meg Vilt Tibor Kossuth-díjas szobrászművész kiállítása. A Koszta József Múzeumban látható a Koszta József emlékkiállítás; Irániak és germánok a Dél-Alföldön című régészeti kiállítás, a Désy Huber István emlékkiállítás és régészeti ásatások Szentes környékén című kiállítás.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
subject Sajtóanyagok
subject Programajánlat
Creators, contributors
publisher Csongrád Megyei Hírlap
Time and places
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1983-04-15
temporal reference 1983.
Attributes
medium paper
format PDF
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number 0080.