Kerámia, most. A Nemzetközi Kerámia Akadémia szeptemberben hazánkban tartotta közgyűlését: a szakma nemzetközi vezető egyéniségeinek magyarországi járása-kelése arra indította a magyar keramikusokat, kerámiával foglalkozó művészettörténészeket és számos kiállítás-rendező intézményt, hogy különböző szempontok szerint és csoportosítások alapján, a lehető legalaposabban igyekezzenek megismertetni vendégeikkel - s egyben a hazai közönséggel - kerámia-művészetünk helyzetét jelenlegi állapotát. Szerencsés módon tavaly egybeesett az Országos Szilikátipari Formatervezési Triennálé másodszori megrendezése a VII. Országos Kerámia Biennáléval. A pécsi kerámiabiennálé a formatervezési triennálé 1979-es életre hívása óta a kézműves technológiával készült alkotások fóruma lett, az ipari sorozatgyártásra szánt prototípusok a kecskeméti tárlaton jelentkeznek. Ugyancsak Kecskeméten, a Kerámia Kísérleti Stúdió ötéves fennállása alatt itt készült tárgyakból egy dokumentatív válogatást. A pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Siklósi Alkotótelepek munkatársai pedig a siklósi várban rendezték meg a magyar kézműves kerámiaművészet 1950 és 1980 közé eső három évtizedének történetét bemutató tárlatot. Az említett négy kiállításhoz még három csatlakozott, amely bennünket közvetlenül érdekelhet. 1982. márciusában a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban a Finomkerámiaipari Művek Kerámia Biennálé 1982 címen rendezett tárlatot az iparban dolgozó tervezőművészek munkáiból. A Nemzetközi Kerámia Akadémia pedig a Nemzetközi Minikerámia Kiállítás vándoranyagát hozta Budapestre, hogy a hazai szakma és közönség is ismerkedhessen a szervezethez tartozó művészek munkáival. A Magyar Kézműves Kerámia 1950-1980 című siklósi kiállítás, a murális munkák már említett hiányától eltekintve, szakszerű, sőt meglepő áttekintését adja az utóbbi három évtized hazai kerámia-termésének. A finomkerámia-ipari formatervezésben az elmúlt tíz év során elért jelentős gyakorlati eredmények ellenére a kézműves-kerámia határozza meg a modern magyar kerámiaművészet jellemző arculatát. A fordulat évétől, 1949-től a művészetpolitika nemcsak a képzőművészeteknek, hanem az ipaművészetnek is fő céljává és stíluskényszerévé a szocialista realizmust tette. Gádor István 1930 és 1945 közötti írókás vázái szinte ugyanolyanok, mint az 1950-54-ben készültek. A népies eredetű kerámia figurákból lehet egy, időben a húszas évek végétől a nyolcvanasig terjedő, megjelenési módban egységes és (vagy) folyamatosan változó sort fölállítani: Kovács Margit, Gádor István, Kiss Roóz Ilona, Kumposzt Éva, Geszler Mária, Pázmándi Antal, Kovács Éva, Bán Mariann stb. A második teremnek a nosztalgikus - népi címet adhatnánk. E tárgycsoport már nem hordoz magán konkrét népművészeti elemeket, de áttételes népművészeti reminiszcenciája vitathatatlan. Németh János 1967-ben készült Kakasa szinte öszvértárgy. A madár formája hímzést idéz, előállítási eszköze az ősi fazekaskorong, a mázban is jelentkező forgási csík pedig funkcionalizmussal kacérkodik. Végvári Gyula 1969-es üvegbeosztásos faliképének előzménye éppúgy lehetett hímzett, mint írókázott kerámia-dekor virág. Probstner János 1978-ban készült asztali edénykészletének kannái nem is túl távoli rokonságban vannak a Miska-kancsókkal. A nosztalgikus-népies kerámiák jellegzetes darabjai a lírizáló vagy groteszk megformálású népi figurák: Gorka Lívia korsós lányai (1957) és Simó Ágoston kaszafenői (1956 k.). A kiállítás harmadik terme festészettörténeti tanulságokkal is szolgál. Az évszámokból látható, hogy az 1494-ben a szocialista realizmus nevében száműzött avantgardista képzőművészeti irányzatok forma- és stíluselemeit a hatvanas évek legelejének dísztárgyain klisészerűen alkalmazták készítőik. Látható itt Matisse, Picasso, Mito, Bráncusi nyomán készült kerámia éppúgy, mit az ősi és primitív népek formakultúráját mímelő. Hans Erni svájci képzőművész 1957-es budapesti tárlata nemcsak festészetükben és grafikáikban, hanem kerámiaművészetünkben is felismerhető nyomot hagyott. Biennálék, alkotótelepek. A geometrikus-brutális kerámia a modern plasztika pótszere volt. Durva, vöröses vagy szürkés máza vagy oxidokkal patinázott mázatlan felülete pedig samott-szerű hatást akart kelteni (Várdeák Ildikó: Kavicsváza, 1965-66; Garányi József: Ötfigurás kompozíció, 1966 stb.). A kiállítás negyedik terme nemcsak effektíve, hanem szimbolikusan is viselhetné a Máz nélkül címet. Ebben a teremben látható a Siklósi szimpozion első évei is. A mániákus lenyomatkészítések első darabjai: Müller Magda, Lőrincz Győző, Benkő Ilona mázatlan edényei és Schramell Imre első lőtt plasztikái. És egy, szinte hihetetlen, hogy már 13 éves darab: Ortutay Tamás samott Gömbje. A kiállítás utolsó terme jószerével már a ma. A legtöbb tárgy a siklósi szimpozionon és a kecskeméti Kerámia Stúdióban készült. A kiállítás legkiemelkedőbb, legfigyelemreméltóbb, s egyben legkellemesebb és legharmonikusabb látványa az I. díjas Szalai László Törés-sorozata volt. A pécsi biennálék legnépesebb és legváltozatosabb része a szobrászi kerámia. Skálája most a szimbolikus hipernaturalizmustól (Tömpe Emőke: Ideál 400) a drámai erjeű realizmuson át (Fusz György: Figurák), a történeti kiállítással kapcsolatban már említett álnépies darabokig terjed. Fusz György munkái adják a legmaradandóbb élményt. Elementáris hatású, szinte apokaliptikus mellszobrok. Pázmándi Antal is drámai hatásra törekedett. Sérült próbababa rózsaszínben című munkája hatásos kétszeres ellentétével (idillikus mintázás és színezés - fej helyett gázálarc, anyaga: porcelán helyett samott). Thúry Levente samott-torzója (Egy) plasztikailag szinte azonos Christian Huc francia keramikus ugyanezen évben Vallauris-ban kiállított szobrával, a mellébe préselt betűrejtvényből csupán ennyi olvasható: lelket kapott ember. A figurás kerámiák közül megemlítendő még Zavadszky Éva Elmozdulás I-II. című, szintén élő fiúról-lányról leöntött mellkasdombormű-párja finoman harmonikus kidolgozásáért. Torma Istvánné szép vonalú, különleges porcelán vázáit Plasztikának nevezi megtévesztésül. Ambrus Éva, Németh Olga tálkái és vázái is ábrázolni akarnak használhatóságuk mellett. A használati kerámiák közül Szörtsey Gábor Tárgyegyüttese a legkülönösebb, legbizarrabb. E tárgyak mind eséllyel pályázhatnának egy képzeletbeli díjra, ha létezne ilyen a pécsi biennálén is, ahogyan faenzai nemzetközi kerámiaversenyen külön kategóriában értékelik a használati edények versenyfutamát. Különösen a porcelánipar eredményei jelentősek: évek óta nemzetközi mércével mérve is kiváló edénycsaládok kerülnek ki tervezőművészeink keze alól. Bízunk abban, hogy a Szilikátipari Formatervezési Triennálé létrehozásával oly fontos szerepet vállaló iparágnak nem csupán kulturális misszióként fogják kezelni ezt a rendezvénysorozatot, hanem felismerik a benne rejlő gazdasági lehetőségeket; tanulságait a termelésen át közkinccsé teszik, egyaránt szolgálva a társadalmi szükségleteink színvonalas kielégítését és gazdasági célkitűzéseinket. Szép formájú és praktikus edénycsalád az Alföldi Porcelángyár két iparművésze tervezte 215-ös készlet (hengeres formák: Ambrus Éva; lapos formák: Orosz Mária). A bolgár Sztaneva Vasszilka gyermek-reggelizőkészletének bögréje, a bögre fülmegoldása egyszerre formai és gyermekpszichológiai telitalálat. Az üvegtárgyak közül hangsúlyosan kell kiemelni a Triennálé negydíjasa, Jegenyés János Jusztina elnevezésű edénykészletét. A Szikikátipari Triennálék (és a hódmezővásárhelyi I. Kerámiabiennálé) legsúlyosabb problémáját az ott nem látható tárgyak jelentik. Az európai művészek minikerámiáinak megtekintése újraértékelte a VII. Kerámiabiennálén látottakat. A magasabb színvonal, hősi erőfeszítés ekkor nyert bizonyítást - nemcsak a pécsi kiállításra, hanem általában a mai magyar kerámiakészítésre nézve. A két kiállítás anyagának összevetése után: a magyar keramikusok munkásságának művészi színvonala és a törekvések sokirányúsága egyaránt evidenciában van az európai kerámiaművészettel, Ha valahol hátrányba vagyunk, az az alapanyag és a technológia. Az 1982-es esztendő a magyar kerámia nagy éve volt. A kongresszus és a kiállítások bebizonyították a nemzetközi szakmának és a hazai értő kiállításlátogatóknak a magyar kerámiaművészet nagykorúságát.