Paolo Santarcangeli írja könyvéről: "Kultúránk első, szimbolikusan elnevezett költője, Orpheusz a pokolra száll. A világirodalom jelentős költeményei úgyszólván egytől egyig pokoljárásról tanúskodnak, vagy pokoljárást tartalmaznak, Homérosztól Vergiliusig, Dantétól Goethéig. Századunk költészetében ugyanezt tapasztalhatjuk. Alig-alig találunk olyan kiemelkedő költőt-magyar vonatkozásban Vörösmartytól Weöres Sándorig, Madáchtól Juhász Ferencig-, akinél a pokoljárás ne tartozna egy vagy más formában lírai élményük lényegéhez. Abból kiindulva, hogy ez nem lehet puszta véletlen, régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy megpróbáljam kikutatni, miért és hogyan születik meg ez az- úgy tűnik- szükségszerű és elkerülhetetlen élmény." A labirintusok könyve szerzőjének új munkája a pokolra szállásnak és az alászállás költői élményének jelenségét vizsgálja, majd a kötet második részében- Homérosztól a mai magyar költőkig- történeti sorrendben beszél a világirodalom nagy pokoljáró íróiról, költőiről.