Csomagoljuk be a MODEM-et!

Minden kézre szükségünk lesz

text

Reigl Judit kiállításának zárónapján egy közös villámrekord-kísérletre várunk minden játékos kedvű gyereket és felnőttet a Baltazár Dezső téren. Rendhagyó múzeumpedagógiai foglalkozás keretében megpróbáljuk elkészíteni a leghosszabb gesztusfestményt, Reigl Judit A létezés ritmusán című kiállításához kapcsolódva. Az életmű-tárlat ezen a napon látható utoljára a MODEM-ben, így ez az utolsó alkalom, amikor a Franciaországban élő neves művész munkáihoz kötődik a hétvégi múzeumpedagógiai foglalkozás. Ebből az alkalomból egy közösségi rekordkísérletnek lehet részese minden érdeklődő, akik a különlegesen nagy gesztusfestménnyel végül becsomagolják a MODEM-et is.

Reigl elismertségét mi sem tükrözi jobban, minthogy ő az egyetlen magyar identitású kortárs művész, akinek munkái a világ legnagyobb és legfontosabb kortárs közgyűjteményeinek szinte mindegyikében helyet kaptak: így például a New York-i Museum of Modern Artban (MoMA), a londoni Tate Modern-ben, a párizsi Pompidou központban vagy a New York-i Metropolitan Múzeumban. Nemzetközi megbecsülését az is jelzi, hogy a felsorolt gyűjtemények közül háromban az állandó kiállításokon láthatóak a munkái. A Metropolitan például a Robbanás című festményét egy teremben szerepelteti Jackson Pollock alkotásával, a párizsi Pompidou központban pedig többek között a szürrealistákat bemutató termekben is láthatóak munkái.

Title(s), language
relation A létezés ritmusa, 2010
relation A létezés ritmusa katalógus
Subject, content, audience
subject múzeumpedagógia
subject Reigl Judit
Time and places
location of physical object Debrecen
date 2010-09-19
Legal information
rightsholder MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Source and data identifiers
source MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ