Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0073.

text

Programajánlatunk a hét végére Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban állandó kiállításokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Ember és környezete; Csongrád megyei parasztbútorok és -viseletek; Kőolaj és földgáz; Lucs képgyűjtemény, Hunok, avarok, magyarok; Buday György metszetei. A szegedi várban a város múltja, jelene és jövője kiállítás látható. A Horváth Mihály utcai képtárban a XXIV. Nyári Tárlat ad ízelítőt táblaképfestészetünk legjobbjainak alkotásaiból. Az Ifjúsági házban Pataki Ferenc festőművész alkotásaiból láthat válogatást az érdeklődő. A Juhász Gyula Művelődési Központban Vallomások az emberről című tárlat számol be a megyében élő alkotók munkásságáról. Ifj. Lele József néprajzi gyűjteménye Tápén a Vártó u. 4. szám alatt tekinthető meg. Vásárhelyen, a Tornyai János Múzeum földszinti termeiben Zsuga Sándor festőművész kiállítását láthatják az érdeklődők. Az emeleten - Az újkőkor és rézkor művészete című állandó kiállítás mellett - az Országos Ifjúsági Képzőművész Tábor tárlata látható. A Tornyai-Medgyessy kiállítás a Petőfi Művelődési Központ második emeleti kiállítótermében tekinthető meg. Szentesen, a Koszta-gyűjtemény, az Irániak és germánok a Dél-Alföldön című állandó kiállítás láthatók. Az ifjúsági és művelődési házban politikai és kulturális plakátokat állítottak ki a II. világháború idejéről. Szegváron, a Falumúzeumban a helytörténeti gyűjtemény, valamint Szegvár- Tűzköves régészeti kiállítással várja az érdeklődőket. Csongrádon, a hét végén a Művelődési Központ kiállítótermében a csongrádi művésztelep alkotóinak IX. kollektív tárlatát nézhetik meg az érdeklődők. A múzeumban a Kubikosok című állandó kiállítás tart nyitva. Makón, a József Attila Múzeum emeleti termében a város történetét és Erdei Ferenc életét bemutató állandó kiállítás, az épület földszintjén pedig a makói művésztelep alkotóinak tárlata várja a látogatókat. Az Espersit házban a József Attila, a Juhász Gyula és a Könyves Kolonics József -emlékkiállításokat tekinthetik meg az érdeklődők.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
subject Sajtóanyagok
subject Programajánlat
Creators, contributors
publisher Csongrád Megyei Hírlap
Time and places
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1984-08-24
temporal reference 1984
Attributes
medium paper
format PDF
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number 0073.