Gryllus és a keresztény nézőpont

Zenés tárlatvezetés – élőben a ledfalon

text

A Vasárnapi Bérlet programsorozat keretében április 3-án délután Gryllus Dániel tart rendhagyó tárlatvezetést a földszinti Istenem – Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben című kiállításon. A tárlatvezetésre az előadóművész citerával érkezik, hogy zenével is kifejezze a MODEM-ben kiállított alkotásokhoz kapcsolódó gondolatait. A rendhagyó tárlatvezetést – ugyancsak rendhagyó módon – most először a térről is végigkövethetik az érdeklődők, az ugyanis élőben látható majd a MODEM Baltazár téri homlokzatán található ledfalon. A program ingyenes, csak a kiállításra szóló belépőt kell megváltani, illetve még kapható a vasárnapi bérlet, amely Gryllus tárlatvezetése mellett még további 5 alkalomra érvényes. A következő vasárnap Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kalauzolja végig a közönséget ugyancsak az Istenem című kiállításon, a következő hét végéken pedig másik két, ezután nyíló tárlaton is részt vehetnek a bérletet váltók rendhagyó tárlatvezetéseken.

Title(s), language
relation Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben, 2011
relation Istenem, 2011
Subject, content, audience
subject tárlatvezetés
Creators, contributors
contributor Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Gryllus Dániel
Time and places
location of physical object Debrecen
date 2011-04-03
Legal information
rightsholder MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Source and data identifiers
source MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ