Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0116.

text

XVI. Dél-alföldi Tárlat. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum újra otthont ad a Magyar Képző-és Iparművészek Dél-magyarországi Területi Szervezete által 1965-ben életre hívott Dél-alföldi Tárlat. Az eddigi gyakorlathoz híven ennek a seregszemlének is az a feladata, hogy Békés és Csongrád megyében élő művészek 1982 óta készült műveiből nyújtson válogatást. Azonban a kiállítás anyagának, vagy a kiállító művészek névsorának áttekintése után azonnal szembetűnik a távolmaradók magas aránya. A hatvani házasságkötő terembe készített pannóterv Németh József eddigi munkásságának méltó összegzése. Ezen újra megjelennek az önnön létükben szimbólummá nemesedő alakok: gyermekükkel játszó asszonyok, állatokat becéző férfiak, gyümölcsökkel terhes fák. Az emberi élet állomásait egyetlen körforgássá olvasztja az emberek és állatok egymáshoz számtalan ponton hangsúlyosan kapcsolódó csoportja. Tömör, szűkszavú vallomás az alföldi lét egyetemességéről és örökidejűségéről. Koszta Rozália, Fejér Csaba, Pataki Ferenc festménye vagy Fülöp Erzsébet gobelinterve az eddigi életművek biztos tartalékaiból építkeznek. Úgy tűnik Hézső Ferenc végérvényesen feladja a Lantos-Tilles inspirálta kutatásait, nem folytatja egy önálló vizuális nyelv kialakítására tett kísérleteit, és visszatér saját hagyományos stílusához. Kéri László, Cs. Pataj Mihály, Dér István, Fontos Sándor, Pintér József, Csikós András, Várkonyi János, Csikós Miklós a tőlük megszokott stílusban, az általuk sokszor próbált képi elemeket ismételten felhasználó alkotással jelentkeznek. Benes József szerigráfiai mindennapos környezetünk tárgyairól adnak meghökkentő asszociációkat életre hívó képeket, olyan szakmai vértezettséggel, amely eddigi munkáit is jellemezte. Tóth Ernő, Fülöp Ilona, Pataki Ferenc grafikáit korábbi munkásságuk hitelesíti, de Gubis Mihály úgy látszik belegabalyodik saját négyzetrácsaiba, és a szerves kiépítésre alkalmatlan struktúra újrateremteti magát önnön léte igazolására. Lonovics László Piramis című szitanyomata viszont olyan képi-kulturális emlékeinket hívja elő, amelyek az általa kikísérletezett vizuális jelrendszerbe visszatranszformálva felemelkedésre kényszerítenének művet, alkotót, közönséget - egészen a csillagok magasságáig.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
subject Sajtóanyagok
subject XVI. Dél-alföldi Tárlat
Creators, contributors
publisher Csongrád Megyei Hírlap
Time and places
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1984-05-25
temporal reference 1984
Attributes
medium paper
format PDF
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number 0116.