Zene-Ifjúság mozgalom (részlet)

text

Minden tiszta törekvésű könyv egyetlen alapvető várakozással fordul az olvasóhoz: olyan tiszta hittel olvassák, amilyennel írták. Ennek a könyvnek a szerzője nem kevesebbre vállalkozott, mint felszabadult életünk első huszonöt esztendejének összefoglalására – annak a három tényezőnek a pilléreire támaszkodva, amelyek számára és sokunk számára a legfontosabbak: az ifjúságra – a majdan jelenné váló jövő mindenkori letéteményesére –, a mozgalomra – társadalmi életünk továbblendítőjére –, és a zenére – az érzelmek legösztönösebb, legközösségibb, egyszersmind legemberibb kifejező eszközére. Azt a három évtizedet méri fel, amely alatt „megforgattuk” a világot”, tudva, hogy ez nem történhetett zökkenők nélkül. Tárgyilagosságra törekszik, de tárgyilagossága nem a hűvös kívülállóé, hanem a mindennel velerezdülő, lelkesedő, csalódó, bizakodó benneélőé. Célja az, hogy új utakat keresve semmit se feledjünk abból, ami helyeset már megtaláltunk, s egyetlen olyan hiba se ismétlődjék meg, amelyet egyszer már elkövettünk. Három évtized uralkodó tömegzenei áramlatait elemzi: a népdal, tömegdal, kórusmozgalom, beat változásait, a közösségretalálás, közösségvesztés, új-közösségkeresés társadalmi fejlődést követő zenei útját.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject papír alapú könyv
subject Ifjúsági mozgalom
subject Zenei mozgalom
Table of contents
Más e az ifjúság zenéje?
zenei örökség a felszabaduláskor
A privát érzelmek zenei kifejezése
Az átpolitizált magánélet
A hatalmi intézmények,kényszerközösségek dalai
A népdal az ellenzékiség és a legalitás határán
A féllegális közösségek dalai
I.A zenei mozgalom és a népies szocialista koncepció kialakulása- 1945-1948
II. A mozgalom intézményesülése- 1948-1952
III.A privát szféra diadala-A szigortól a jó közérzet felé-Az 1960-as évtized
Befejezésül
Utószó
Köszönet
Rövidítések
open table of contents
audience general
Creators, contributors
creator Losonczi ágnes
publisher Zeneműkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Szendrő
issued 1974-01-01
Attributes
medium paper
extent 48,6MB
extent 338 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder Magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
identifier ISBN 963 330 048 7
registration number 780 L80