Színváltozások (részlet)

text

Ebben a kötetben színházi kritikák olvashatók. Legnagyobbrészt a Népszabadság-ban, a Kritiká-ban, az Új Tükör-ben és a Színház-ban jelentek meg először; néhányukat az Élet és Irodalom, illetve a pécsi Jelenkor közölte. Öt év megrostált termését gyűjtöttem négy ciklusba, 1979 és 1983 között. Bár a tartalomjegyzékben szerzők neve és művek címe segít tájékozódni, szándékom szerint nem színdarabokról írtam; azt a benyomást próbáltam alkalmanként rögzíteni és elemezni, amelyet egy mindössze néhány óráig létező, önálló műalkotás, a színházi előadás keltett bennem. Ezért arra kérem az Olvasót, hogy írásaimban ne a megfellebbezhetetlen ítéletet, hanem az élmény keresse. Mert a mirelitáruktól eltérően a színházat csak a minél magasabb hőfokú élmény tartósíthatja az emlékezetben. Ez mindaddig így lesz, amíg a gyűjteményes színikritikákkal együtt nem emelhetjük le a polcról a megfelelő előadások videokazettáit is. A színházban gyakran változik a szín; néha leengedett függöny mögött, néha nyitott színpadon, ahogy a játék törvénye diktálja. A színikritikus törvénye: nyomon követni a színváltozásokat. Azokat, amelyek egy-egy előadás során zajlanak le, és azokat, amelyek hosszabb távon, a színházi folyamatban történnek. Üdvös színváltozásokat- képletes értelemben- csak a színváltozatok hozhatnak. Sokszínű színház és nyitott "belső színpad"- e kötet szerzőjének ennyi a kritikusi színvallása.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Színház
subject Kritika
subject Papír alapú könyv
Table of contents
"Azt mondd, ami fáj, nem ami illik" (Shakespeare: Lear király)
"Amivé a tett formált: az vagy, nem egyéb" (Middleton-Rowley: Átváltozások)
"Ha belegondolunk, milyen nagyra is vittük mi, emberek" (Ödön Von Horváth: Kasimir és Karoline)
"Ha a szavak értelmét megtalálod, veszélyhelyzetbe jutsz" (Fejes Endre: Az angyalarcú)
open table of contents
audience general
Creators, contributors
creator Koltai Tamás
publisher Szépirodalmi Könyvkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Szendrő
issued 1986-01-01
temporal reference 1979-1983
Attributes
medium paper
extent 96,7 MB
extent 576 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder Magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
identifier ISBN 963 15 2911 8
registration number 234 / 792 K 66