A szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogszabályok (részlet)

I.

A Legfelsőbb Bíróság elvi iránymutatásaival

text

A szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogviszonyok jelentősége a társadalmi-gazdasági fejlődés előrehaladásával, nemkülönben a nemzetközi kapcsolatok szélesedésével és mélyülésével egyre nő. Ez szükségképpen maga után vonja az említett jogviszonyokra vonatkozó jogszabályok s helyes alkalmazásuk jelentőségének nagymérvű megnövekedését is. Ez az összeállítás tehát a szellemi alkotásokra vonatkozó jogszabályok alkalmazásához kíván segítséget nyújtani. Ennek érdekében tartalmazza a Ptk-nak a személyhez fűződő jogokról szóló VII. fejezetét. A szellemi alkotásokkal kapcsolatos nemzetközi egyezményeknek, valamint az ezek végrehajtására vonatkozó jogszabályoknak ebben az összeállításba való felvételét e kötet méretei nem tették lehetővé, ezért ezeket külön kötet tartalmazza. A jogalkalmazók munkáját segítik a lábjegyzetekben történő utalások azokra a rendelkezésekre illetőleg jogszabályokra, amelyek az összeállításba felvett jogszabály egyes rendelkezéseinek alkalmazásánál figyelmet érdemelnek. A kötet végén közölt jogszabály-mutató és részletes tárgymutató ugyancsak az összeállítás használhatóságát kívánja fokozni.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject törvények
subject rendeletek
subject Papír alapú könyv
Table of contents
POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV
1959. évi IV. törvény a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről (kivonatos közlés)
SZERZŐI JOG
1969. évi III. törvény a szerzői jogról és a 9/1969. (XII. 29.) MM számú rendelet a szerzői jogi törvény végrehajtásáról (egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
1/1970. (III. 20.) MM számú rendelet a kiadói szerződések feltételeiről és a szerzői díjakról.
149/1970. (MK 19-20.) MM számú utasítás a könyvkiadással összefüggő egyes munkálatok díjazásáról
2/1970. (III. 20.) MM számú rendelet a színpadi művek felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzői díjakról.
3/1970. (III. 20.) MM számú rendelet a zeneművek megírására és első nyilvános előadására vonatkozó szerződésekről
6/1972. (VIII. 19.) MM számú rendelet a zeneművek kiadására vonatkozó szerződések feltételeiről, a zeneműkiadással kapcsolatos egyéb szerződésekről, valamint a szerzői és más tevékenység díjáról
5/1970. (VI. 12.) MM számú rendelet a Magyar Rádió és Televízió felhasználási szerződéseinek feltételeiről és a szerzők díjazásáról
12/1970. (VI. 30.) MM számú rendelet a megfilmesítési szerződések feltételeiről és a szerzők díjazásáról......
open table of contents
audience general
Creators, contributors
creator dr. Zoltán Ödön, dr. Gellért György
publisher Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország
location of physical object Szendrő
issued 1973-01-01
Attributes
medium paper
extent 52,7 MB
extent 786 oldal
format PDF
Legal information
rightsholder Magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
registration number 12.724 / 347 G 35