Új törekvések és régi értékek szimbiózisa Gondolatok a XXXII. vásárhelyi őszi tárlatról Nemrégiben a Studió fiataljainak kollektív kiállításáról írván, nehezményeztem, hogy az Ernst Múzeum-beli bemutatón csupán a kísérletező, illetve a legfrissebb nyugati fejleményekhez igazodó alkotók kaptak helyet, s bosszantóan kiszorultak azok, akik számára nem a művészet internacionális nyelvezete, hanem szűkebb valóságuk jelenségei és jellegzetességei jelentik a "problematikát". Írásomban annak adtam hangot, hogy a fiatalok generációja is - akárcsak a náluk idősebbeké - sokféle nézetet és felfogást tömörít, s így aligha lehet hiteles az az uniformizáltság, amit a szóban forgó kiállítás szemléltetett. Hogy nem tévedtem arra a mostani, XXXII. vásárhelyi őszi tárlat is bizonyíték: ezen a rendezvényen ugyanis az Ernstben hiányolt realista alpállású fiatalok olyan népes csoportja van jelen, hogy újfent meg kell állapítanom: ez a szemléletmód annak idején nem hiánya miatt nem jutott szóhoz, hanem azért, mert mesterségesen "kiiktatták" egy prékoncepció igazolása érdekében. A XXXII. vásárhelyi őszi tárlat kiegyensúlyozott atmoszféráját nem utolsó sorban az adja meg, hogy keretei között egész sor figyelemre méltó művel találkozhatunk. A festményekkel szemben a grafika és a plasztika mind problematikában, mind formamegoldásokban szerteágazóbb, de ez a pluralizmus is javára válik, mert általában értékcentrikus a művek válogatása, s egy jó minőségű munka mindig könnyebben illeszthető egy már kialakult és helyénvalónak bizonyult értékrendhez. Vásárhely jelene e pillanatban tehát biztosítottnak látszik, s erősen hiszem, hogy esztétikai és tartalmi tanulságaira a jövőben is lesz igény.