Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0045.

text

Korom Mihály és Győri Imre látogatása Csongrád megyébe látogatott Korom Mihály, az MSZMP KB tagja, az Alkotmányjogi Tanács elnöke és Győri Imre az MSZMP KEB tagja, az Országos Közművelődési Tanács elnöke, akiket Szegeden a megyei pártbizottság épületében Koncz János és Hotváth Károlyné titkár és Papdi József, a megyei tanács elnöke fogadott. Rövid megbeszélés után a vendégek Koncz János és Papdi József kíséretében Hódmezővásárhelyre utaztak. A pártbizottság első titkára köszöntő szavak után rövid tájékoztatót tartott a város életének aktuáis kérdéseiről, az ipar és a mezőgazdaság helyzetéről. Ezután a nemrég megnyílt Alföldi Galériát tekinthették meg. Hosszabban elidőztek Tornyai János művei előtt. A program ezután a Hódmezővásárhelyi Vörös Csillag termelőszövetkezetben folytatódott, ahol tájékozódtak a gazdálkodás helyzetéről, az eredményekről és gondokról.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
subject Sajtóanyagok
subject Látogatás
Creators, contributors
publisher Dél-Magyarország
Time and places
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1985-10-05
temporal reference 1985.
Attributes
medium paper
format PDF
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number 0045.