Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0046.

text

Árkus József - Egy hét Támpont Idetova egy éve és három hónapja annak, hogy az emlékezetes festménylopás után nyomravezetőknek kilátásba helyezett méltó jutalom kapcsán meddő találgatásba bonyolódtam. Ezúttal azonban azonban nem ellopott, henem eldugott festményekről volt szó, viszont kifizették értük a jutalmat a beszolgáltatóknak. Még tavaly november közepén történt, hogy egy pesti bérház műteremlakásának felújítása során a parketta alatti jókora üregből gondosan becsomagolt festmények kerültek napvilágra. Nem kevesebb, mint 173 festmény, valamennyi a harmincas évek közepén elhunyt kiváló festő, Tornyai János munkája. A művész özvegye feltehetőleg a háború miatt választotta a képeknek ezt a biztonságosnak vélt rejtekhelyet. A műteremlakás jelenlegi bérlője, egy művész házaspár beszolgáltatta az értékes leletet a Nemzeti Galériának, ahol nem sokkal ezután be is mutatták a már eltűntnek tartott Tornyai-festményeket. S, hogy hol itt a támpont? A megkerült festményekért a becsületes megtalálók méltó jutalmat kaptak. Mégpedig kereken huszonötezer forintot. A Tornyai-képek darabjáért több, mint 35 forint jutalmat fizettek ki. A 713 festményért kapott jutalom 31 forintos napidíj mellett 806 kiszállás költségének felel meg. Akinek pedig még ez sem elég, az vegye figyelembe, hogy 35 forintért, vagyis egy Tornyai-festmény beszolgáltatásáért még ma is 5 liter tejet lehet venni. Támpontnak már ez is valami.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
subject Sajtóanyagok
subject Tornyai-képek
Creators, contributors
publisher Népszabadság
Time and places
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1985-02-09
temporal reference 1985.
Attributes
medium paper
format PDF
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number 0046.