A reneszánsz és a barokk Kelet-Európában

text

Ha a szláv népek és a velük kulturális szempontból sokban összefonódott románok művészetét át akarjuk tekinteni, nagyjában 1500 és 1800 közt, úgy helyenként vissza kell mennünk a XV. századba, hogy bemutassuk azt a kort, amikor a reneszánsz, majd a barokk vonások Kelet-Európa népeinek művészetében is érvényesülni kezdenek. És viszont: a görög-keleti valláson levő, a bizánci művészeti hagyományokhoz kapcsolódó oroszok, ukránok, szerbek, románok, bolgárok mellett nem tekinthetünk el a katolikus - illetve részben protestáns - nyugati és déli szlávoktól, a lengyelektől, csehektől, szlovénektől, horvátoktól sem, akikre amazok művészete hatott. Az újabb szlavisztikai kutatás ugyanis egyre világosabban kimutatja, hogy "bizánci" és "nyugati" művelődés közt a szlávok világában lehetetlen éles határvonalat húzni. Mind a népi demokratikus, mind a nyugati országok kutatói ma már erővel teljesen hangsúlyozzák az ozmózis és fluktuáció (egymásbaszívódás és hullámzás) kulturális tüneteit a szláv népeknél. Ezeket a tüneteket - mint látni fogjuk - a művészet világában is fellelhetjük.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
is part of Művészettörténet
language hungarian
Subject, content, audience
subject reneszánsz
subject barokk
subject Kelet-Európa
subject könyv
Table of contents
1. Aristotele Fioravanti: a moszkvai Mária halála
2. Ruffo - Solari: a moszkvai Granovitaja palota
3. A moszkvai Mária oltalma templom hosszanti metszete és alaprajza
4. Barma - Posztnyik: a moszkvai Mária oltalma templom
5. A Moszkva-Kolomenszkoje-i Krisztus mennybemenetele templom
6. Fili község temploma
7. A kizsi Krisztus színeváltozása templom
8. Dioniszij: Alekszej metropolita és a tatár kán (Moszkva, Tretyakov Galéria)
9. A jaroszlavli Illés próféta templom freskója (részlet)
10. Szimon Usakov - Jakov Kazanyec - Grigorij Kondratov: A Mária-ikon csodája (Moszkva, Történeti Múzeum)
11. Bartolomeo Berrecci: a krakkói Wawel udvara
12. Montelupi síremlék a krakkói Mária templomban
13. A tarnówi városháza
14. A kazimierzi Przybyla ház homlokzata (részlet)
15. Józef Majer: a lublini székesegyház freskója (részlet)
16. Stefan mester: a krakkói Úr Teste templom stallumai
17. Krzysztof Aleksander Boguszewski: Szt. Márton legendája (Poznań, Székesegyház)
18. Jan Aleksander Tricjusz: Sobieski portréja (Krakkó, Egyetem)
19. A csertkovi fatemplom
20. A kijevi Szt. Szofia templom szentélye
21. A kijevi Szt. György templom
22. XVII. századi román festő: Pantokrator ikon (Vàleni de Munte, Múzeum)
23. Neagoe Basarab fejedelem és családja. Freskó a Curtea de Argeș-i székesegyházban
24. XVI. századi szerb festő: Levétel a keresztről (Bukarest, Egyházművészeti Múzeum)
25. A szegedi görögkeleti szerb templom ikonosztáza
26. Teodor Kračun: Krisztus mennybemenetele (Sremski Karlovci, Székesegyház)
27. A Rila kolostor ikonosztáza (részlet)
28. Polgári ház Plovdivban
29. Az omisalji templom főoltára (részlet)
30. Bernardo Bobić: A horvát rendek hódolata Szt. László előtt (Zágráb, Jugoszláv Nemzeti Galéria)
31. Fortunat Bergant: Krisztus az Olajfák hegyén (Gora Oljska-i templom)
32. D. Santini: A kladruby-i templom kupolája
33. Karel Škréta: Černin gróf arcképe (Hořini kastély)
open table of contents
Creators, contributors
creator Angyal Endre
publisher Gondolat
publisher Képzőművészeti Alap
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
created 1961-01-01
temporal reference 1961
Attributes
medium paper
extent 51 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0384