A ​görög művészet virágkora

text

A perzsa háborúkban aratott győzelmek után Athén Spárta mellett a legerősebb görög városállam lett, a perzsa háborúk során játszott szerepe azonban tekintélyben Spárta fölé emelte. Athén már a VI. század vége óta nagyarányú demokratikus átalakulások színhelye volt; jelentős reformokat sikerült megvalósítani, amelyek a földbirtokos arisztokrácia hatalmának megtörését és a város minden szabad polgárának egyenjogúvá válását eredményezték.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
is part of Művészettörténet
language hungarian
Subject, content, audience
subject görög
subject művészet
subject könyv
Table of contents
1. Kritios és Nésiotés: A zsarnokgyilkos Harmodios és Aristogeitón. I. e. 477. (Rekonstrukció több római márványmásolatból)
2. A delphi Kocsihajtó. Bronz; i. e. 475 körül
3. I. e. 479-ben vert syracusai pénz két oldala: a) Arethusa forrásminta, b) Négyesfogat
4. Aphrodité születése. Márványdombormű a "Ludovisi-trón"-ról. I. e. 400 körül
5. Az olympiai Zeus-templom keleti oromcsoportjának rekonstrukciója (Pfuhl és Kekulé szerint)
6. Az olympiai Zeus-templom nyugati oromcsoportjának rekonstrukciója (Treu és Lange szerint)
7. Az olympiai Zeus-templom nyugati homlokzatának rekonstrukciója (Treu szerint) 8. Apollón, az olympiai Zeus-templom nyugati oromcsoportjából. I. e. 460 körül
9. Pallas Athéné, az égboltot tartó Héraklés és Atlas, kezében a Hesperisek almájával. Az olympiai Zeus-templom egyik metopéja. I. e. 470-60 között
10. Kentaur és lapitha küzdelme. Az olympiai Zeus-templom nyugati oromcsoportjából. I. e. 460 körül
11. Themistoklés portréja. Római márványmásolat. I. e. 470-60 körül készült eredeti után
12. A Niobidák pusztulása. Attikai vörös alakos váza. I. e. 460 körül, a Niobida-festőtől
13. Aphrodité, hattyún. Attikai fehér alapos csésze. I. e. 470 körül, a Pistoxenos-festőtől
14. Az athéni Akropolis mai látképe
15. Myrón: Diszkoszvető. I. e. 450 körül (Római másolat)
16. Athéné alakja, Myrón "Athéné és Marsyas" szoborcsoportjából. I. e. 450 körül (Római márványmásolat)
17. Marsyas alakja, Myrón "Athéné és Marsyas" szoborcsoportjából. I. e. 450 körül (Római márványmásolat)
18. A Parthenón mai állapota
19. A Parthenon alaprajza
20. Kentaur és lapitha harca. A Parthenon egyik déli metopéja. I. e. 445 körül
21. Kentaur és lapitha harca. A Parthenon egyik déli metopéja. I. e. 445 körül
22. Poseidón, Apollón és Artemis, a Parthenon frízéről. I. e. 440 körül
23. Áldozati állatot vezető ifjak, a Parthenon frízéről. I. e. 440 körül
24. Harcos, kocsin, a Parthenon frízéről. I. e. 440 körül
25. Lovas ifjak, a Parthenon frízéről. I. e. 440 körül
26. Áldozati állatot vezető ifjú felsőteste, a Parthenon frízéről. I. e. 440 körül
27. Aphrodité és Dióné istennő, a Parthenon keleti oromcsoportjából. I. e. 435 körül
28. Poseidón torzója, a Parthenon nyugati oromcsoportjából. I. e. 432 körül
29. Polykleitos: Lándzsavivő ifjú. I. e. 440 körül (Római márványmásolat után készült bronzöntvény) 30. Polykleitos: Szalagkötő ifjú. I. e. 425 körül (Római márványmásolat)
31. Orpheus, Eurydiké és Hermés. I. e. 420 körüli attikai dombormű római márványmásolata
32. Pénelopé és fia, Télomachos, attikai vörös alakos vázáról. I. e. 440 körül, a Pénelopé-festőtől
33. Krésilas: Periklés portréja. I. e. 430 körül (Római márványmásolat)
open table of contents
Creators, contributors
creator Szilágyi János György
publisher Gondolat
publisher Képzőművészeti Alap
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
created 1958-01-01
temporal reference 1958
Attributes
medium paper
extent 47 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0397