Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0095.

text

Búcsú Erdős Jánostól Szerettei és tisztelői kísérték utolsó útjára Erdős Jánost, a helyi művésztársadalom legidősebb tagját. Erdős János 1808-ban született Bátaszéken. Iskoláit Szekszárdon végezte. A művészeti pályára hosszú és alapos stúdiummal készült. 1919 és 1924 között az Iparművészeti, 1929-ig pedig a Képzőművészeti Főiskolát látogatta. Mesterei Simay Ferenc és Révész Imre voltak. A legotthonosabb műfaja a vízfestmény és az egyedi rajz lett. 1928-tól kezdve szerepelt kiállításokon - Pesten, vidéki városokban, a legtöbbet Vásárhelyen. Feleségével együtt kutatták, és általuk toborzott fiataloknak tanították, továbbadták a vásárhelyi népi díszítőművészet kihalóban levő formakincsét. Rendszeres keresethez azonban csak a felszabadulás után jutott Erdős János, amikor a Vegyesipari Vállalat grafikusa lett. Itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Vásárhelyen minden művészeti, szellemi megmozdulásban helye volt. Alapító tagja, később titkára lett a Tornyai Társaságnak. Az őszi, dél-alföldi és egyéb helyi, megyei tárlatokon mindvégig részt vett. A Lumumba utcai teremben jelenleg is ott függ sajátos bájú akvarellje, és a közeljövőben nyíló őszi tárlaton is kinn lesz immár legutolsó képe - gyászkeretes aláírással. Erdős János, a törékeny testű, érzékeny lelkű alkotó azonban nemcsak, hogy túltette magát élete csapásain, hanem lelki rokonához Erdei Bélához hasonlóan ecsetjével és szavával csak kedvesen szólt az emberekhez, a világról csak jót és szépet mondott.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
subject Sajtóanyagok
subject Búcsúzás
Creators, contributors
publisher Csongrád Megyei Hírlap
Time and places
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1985-09-13
temporal reference 1985.
Attributes
medium paper
format PDF
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number 0095.