Tornyai János Múzeum Régészeti Fotótár

0111.

text

Az Alföld festője Kurucz D. István képei előtt Hét évtized megélt történéseit, fél évszázad alkotásait, helytállást és fejlődést összegez e tárlat, mely a Műcsarnokban látható. Idézi Kurucz D. István egész korosztályára és képzőművészetünkre gyakorolt hatását, az alföldi festészet nagy alakjáét, aki új elemekkel akarta és tudta folytatni Tornyai János, Nagy István törekvéseit. A hódmezővásárhelyi születésű, nemrégen 70. életévét betöltött művész életének egyik érdekessége, hogy 1946-ban Hétfői Hírek címen haladó szellemű hetilapot indított szülővárosában. Majd egy évtizeden keresztül freskófestést tanítot a Képzőművészeti Főiskolán, a Munkácsy-és SZOT-díjas, a magyar Népköztársaság kiváló művésze. Pusztai tanyáival, hortobágyi tájképeivel, portréival ismertté tette nevét szinte az egész világon. Ő már azt az alföldi síkságot érzékelteti, ahol kombájnok aratnak, ahol a hajdani szegénység helyén fóliasátrakban termelnek a tanyai emberek. Az életmódváltozást nagy rajzi feszültséggel ábrázolja, híven a valósághoz. A föld és a föld népének festője. Ő indította el 1953-ban a vásárhelyi művésztelepet azzal, hogy műtermes házát átadta a Képzőművészeti Alapnak, a közösségnek.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képzőművészet
subject Sajtóanyagok
subject Alföld festője
Creators, contributors
publisher Vasárnapi Hírek
Time and places
spatial reference Dél-Alföld, Csongrád megye
spatial reference Hódmezővásárhely
location of physical object Hódmezővásárhely
created 1985-01-20
temporal reference 1985.
Attributes
medium paper
format PDF
Legal information
rightsholder Tornyai János Múzeum
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Tornyai János Múzeum
registration number 0111.