Kulturális Örökség Napjai 2013

text

Több szervezet is csatlakozik a kulturális örökség napjainak e hét végén zajló programjaihoz. A Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület rendezésében szeptember 21-én, szombaton 10 és 11 órától az Alföldi Nyomdát látogathatják meg, vasárnap 11 órától pedig a Hortobágy malmot ismerhetik meg közelebbről az érdeklődők (előzetesen a következő elérhetőségeken jelentkezhetnek: 52/344-330, varosvedo.karacsonyi@upcmail.hu). A Debreceni Művelődési Központ szervezte programok közül szeptember 20-án, pénteken a Tímárházban (Nagy-Gál István u. 6.) 17 órakor megnyíló „Éltető hagyományaink” című kiállítás őrzi az elődök emlékét; a tárlaton hat, nemrég díjat nyert alkotó – Kovács Zoltán szarufaragó, Sarkadi Gyuláné népi ékszerkészítő, Boján Imre riselő, Bagdi Lajosné hímző, Dobiné Vass Júlia fazekas és Győri Balázs bútorkészítő – mutatja be munkáit. Szombaton kézműves alkotó kuckóba várják a gyerekeket, családokat a Belvárosi Közösségi Házba (Kossuth u. 1.), ahol az érdeklődők egyúttal megtekinthetik a Debreceni Első Takarékpénztár 100 esztendős szecessziós épületét, valamint Pikó Sándor képzőművész kiállítását. Az érdeklődőknek szombaton és vasárnap arra is lehetőségük nyílik, hogy megtekintsék a Honvédtemető emlékeit.

Several organizations are connected to the days of the cultural heritage programs taking place this weekend . Debrecen City Protector and beautifying Society directed by September 21 th , Saturday 10 to 11 pm on the Great Plains Printing House can visit Sunday, 11 am and get to know the Hortobágy mill specifically for those interested ( in advance of the following contact may occur: 52/344-330 , varosvedo . karacsonyi@upcmail.hu ) . Debrecen Cultural Centre organized program of September 20 on Friday, the Tanner House ( Stephen Great Gal u . 6) 17 o'clock opens the exhibition " life-giving traditions " in memory of the ancestors , the exhibition may have recently won awards for creative - Zoltan Kovacs szarufaragó , Sarkadi Gyuláné folk jewelry , Imre buoy riselő , Baghdad Lajosné embroidery , pottery and Balazs Dobiné Vass Julia Gyori furniture maker - presents works . Saturday craft creative Corner for kids and families of the Downtown Community Centre ( Kossuth u. 1 ) , where visitors also visit the First Savings Bank of Debrecen, 100 -year-old Art Nouveau building , and the issue of Alexander Piko artist . Prospective Saturday and Sunday will also have an opportunity to view the Military Cemetery memories.

Title(s), language
relation http://www.haon.hu/kulturalis-orokseg-napjai-a-debreceni-muvelodesi-kozpontban/2363165?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+haon%2Fmegye+%28Hajd%C3%BA+Online+Megyei+h%C3%ADrek%29
relation http://www.dehir.hu/debrecen/debrecenben-is-megunnepeltek-a-kulturalis-orokseg-napjait/2013/09/22/
language hungarian
Subject, content, audience
subject Kulturális örökség
usertag Debreceni Művelődési Központ, hagyomány, kultúra, Kulturális Örökség Napjai, örökség, programok, Alföldi Nyomda, Debreceni Városvédő És -szépítő Egyesület
audience general
Creators, contributors
creator Debreceni Művelődési Központ
publisher Debreceni Művelődési Központ
contributor Honvédtemető
Pikó Sándor
Belvárosi Közösségi Ház
Tímárház
Alföldi Nyomda
Debreceni Városvédő és -Szépítő Egyesület
Time and places
place of publishing Debrecen
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2013-09-21
created 2013-09-21
issued 2014-02-25
temporal reference 2013.09.21-22.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
extent 159,5 KB és 503,2 KB között
format PDF
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source http://www.debrecenimuvkozpont.hu/?page=hir&hid=188