Magyar Kultúra Napja 2013

text

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. Debrecenben sem lesz ez másként. A DMK Belvárosi Közösségi Házában kiállítás-megnyitóval emlékezünk a Magyar Kultúra Napjára, ahol a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány korábbi Alkotói Ösztöndíjasai mutatják be munkáikat. A Cucás Világzenei Együttes koncertet ad a DMK Csapókerti Közösségi Házában. A Józsai Közösségi Házban a Muzsikáló Egészség Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai, tanárai ünnepi műsorral lépnek fel. Kismacson pedig egy forró meleg tea kíséretében novellák felolvasásával, illetve saját irodalmi élmények felelevenítésével ünnepik a Magyar Kultúra Napját.

Day of Hungarian Culture in 1989 January 22 is celebrated in memory of that Kolcsey 1823 clarified on this day Szatmárcseke Anthem manuscript . Occasion of the anniversary commemorations associated lend themselves to greater attention to age-old traditions and roots , strengthening the national consciousness , and to pass the show its our last quotation material and spiritual values. The Memorial Day across the country many cultural and artistic events will be held . Debrecen will be no different. The DMK Downtown Community House exhibition opening will commemorate the Day of Hungarian Culture , where the former Creative Culture of Debrecen Foundation scholarship presented in their work . The Cucás World Music Ensemble concerts at the DMK Csapókert Community Church. The Józsai Community Health Fund House of Musical Art School students, teachers festive program- occur. Kismacson is a hot hot tea accompanied by reading short stories and their own experiences in the literary revival of the Hungarian Culture Day holiday .

Title(s), language
relation http://www.utazzitthon.hu/magyar-kultura-napja-debrecenben-2013-debrecen.html
relation http://www.polusonline.com/2013/01/magyar-kultura-napi-rendezvenyek.html
relation http://www.haon.hu/magyar-kultura-napi-programok-hajdu-bihar-megyeben/2172971?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+haon%2Fmegye+%28Hajd%C3%BA+Online+Megyei+h%C3%ADrek%29
language hungarian
Subject, content, audience
subject A Magyar Kultúra Napjáról való megemlékezés
usertag Debreceni Művelődési Központ, Debreceni Kultúráért Alapítvány, Muzsikáló Egészség AMI,Kazinczy Ferenc, Magyar Kultúra Napja,Cucás Világzenei Együttes
audience general
Creators, contributors
creator Debreceni Művelődési Központ
contributor Muzsikáló Egészség AMI, Kálmán Péter (Cucás), Cucás Világzenei Együttes, Csapókerti Közösségi Ház
Time and places
spatial reference Kelet-Magyarország, Debrecen
date 2013-01-18
issued 2014-02-25
temporal reference Napjaink
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ archívuma