Valéria Kávéház, Budapest

Gschwindt Likőrgyár

image
qualifiedcontent

A felvételen az Üllői út és József körút kereszteződése látható a múlt századforduló idején. A balra álló saroképület földszintjén az egykori Valéria kávéház, jobbra a körút túloldalán, a Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr- és Rumgyár Rt. épületkomplexumának József körúti homlokzata látszik. A Gschwindt a legrégibb szeszgyáraink közé tartozik. Alapítója Gschwindt Mihály, korábbi győri dohánykereskedő, aki 1853-ban vette meg Günther Páltól szesz- és élesztőgyárát. Üllői úti gyárát, 1868-ban fia, Gschwindt Ernő vette át és Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr-, és Rumgyár Rt. néven részvénytársasággá szervezte át, ahogy azt a homlokzaton lévő feliraton is olvasható. Az 1900-as évek elején városrendezési okokból, a mai Corvin mozi helyén épült gyár kitelepítésére szólították fel a vállalatot, amely 1908-1909-re költözött át Budafokra.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject kávéház
subject utcai front
subject utcarészlet
subject városkép
subject szeszgyár
subject ipartörténet
subject turizmus
subject MKVM
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference József körút 87.
spatial reference Üllői út 36.
spatial reference VIII. kerület
spatial reference Józsefváros
location of physical object Budapest
temporal reference 1945 előtt
temporal reference 1890-es évek
temporal reference 1900-as évek eleje
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_9293
registration number VIP_31_a_Kávéházak_Kicsi