Központi Kávéház, Esztergom, 1920-as évek eleje

image
qualifiedcontent

A fényképen az esztergomi Rákóczi tér és Vörösmarty utca sarkán lévő Központi kávéház utcai frontja látható. Az egykori vendéglátóhely hosszú múltra tekinthet vissza. 1841-ben alapította meg Lindtner Henrich, akit elvarázsoltak a bécsi kávézók és mindenképp szeretett volna egy hasonlóan elegáns kávéházat az érseki városba. Később többször bővítették és átépítették, belső része először neobarokk, majd szecessziós stílust képviselt. Legismertebb törzsvendége Babits Mihály költő volt. A kávéházat a második világháború után 1978-ban, 1985-ben és utoljára 2006-ban újították fel. Ekkor kapta vissza, a ma is látható szecessziós stílusú belső terét. Az elnevezés is változott: volt Rió kávészalon, Belvárosi Kávéház és végül ismét Központi Kávéház. Üzemeltetését 2008-ban vette át a Szamos Marcipán.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject kávéház
subject utcai front
subject utcarészlet
subject turizmus
subject MKVM
Time and places
spatial reference Esztergom
spatial reference Vörösmarty utca 7.
spatial reference Esztergom vármegye
spatial reference Komárom-Esztergom megye
location of physical object Budapest
temporal reference 1920-as évek eleje
Attributes
medium paper
extent 8 x 13 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_23269
registration number VIP_31_b_Kávéházak_Kicsi