Kékfestő Múzeum, Kluge Károly

image
qualifiedcontent

Kluge Károly, 1872.

KLUGE-család a hagyomány szerint Szászországból származott és Mária Terézia idején telepedtek meg Magyarországon. Kluge János 1777-ben Sárváron volt festőmester. Id. Károly az 1780-as években a kötelező vándorlások után visszatért a család származási helyére, 1783-ban Sárváron önállósította magát. 1786-ban Pápán a Tapolca patak partján megalapította műhelyét. Egy 1806-ban keletkezett leltár szerint a festőműhely értéke a felszereléssel együtt 4 500 forint. Fiatalabb Károly is folytatta apja mesterségét, vándorlásai után 72 mintadarabot hozott haza Pápára. Őt Ferenc követte, akinek tevékenysége alatt 1869-ben megalakult a városban a kékfestő segédek betegsegélyező társulása. A család következő tagja ugyancsak Károly (1853–1919) 1895-ben vette át az üzemet. Az ő gyermekei Ferenc és Matild voltak. Az üzem Kluge Ferencné nevén működött tovább, hogy az évtizedek során szerzett vevőkört megőrizzék. Ferenc halála után Matild férje, Karacsay Béla katonatiszt leszerelt, kitanulta a szakmát és vezette az üzemet. A Kluge-műhelyt 1954-ben védett gyűjteménnyé nyilvánították, 1962-ben létrehozták a Pápai Kékfestő Múzeumot. – A család tagjai a pápai Alsóvárosi temetőben nyugszanak.

Photo of bluedye master Mr. Károly Kluge, 1872.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject Kékfestő Múzeum fotóanyaga
subject múzeumtörténet
Time and places
place of publishing Kékfestő Múzeum, Pápa
spatial reference Pápa
location of physical object Pápa
temporal reference 2002. április
Attributes
medium paper
extent 12,5x17,5 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Gróf Esterházy Károly Múzeum, Kékfestő Múzeum Fotótár
registration number 6151.