Stengel János kékfestő mester, Bátaszék

image
qualifiedcontent

Stengel János kékfestő mester műhelyének felvételei.

Stengel János 1908. január 21-én született. Tanulóéveit Bonyhádon, Deckert Henriknél töltötte, ezt követően Tolnán Prelleréknél volt az első munkahelye, majd Mohácson Pacsaynál, Dunaföldváron Bán Jánosnál, Kiskőrösön Figura Dánielnél, Pesten a Filatori Textilgyárban s mindenütt tapasztalatokkal gazdagodott. A régi szokásoknak megfelelően vándorlásra nem csak a régi céhes hagyományok szinte kötelező ereje, a továbbélő gyakorlata űzte társaival együtt. Hozzájárult ehhez az is, hogy hosszabb időre sehol sem kaptak munkát. Tavasz kezdetétől a tél beálltáig dolgoztak. Ezalatt a mester műhelyében kaptak szállást, kosztot és megállapodás szerinti hetibért, de télen a mesterek csak néhány bevált, állandó idősebb munkás eltartásáról voltak hajlandók gondoskodni. Rajtuk kívül csak a vándor kékfestő legényeket foglalkoztatták: mintákat javítottak és újakat készítettek élelemért, szállásért, pálinkáért. A vándorlásnak meg volt az a haszna, hogy a fiatal segéd sokat látott, alaposan megismerte a mesterségét különböző műhelyekben, és ha később önállósította magát hasznosítani tudta ezeket a szakmai tapasztalatokat. Ilyen évek voltak ezek a bonyhádi Deckert Henriknél, aki hat fővel dolgozott: három festősegéd és három segédmunkással. Önállósítása során Stengel mesternek is sok nehézséggel kellett megküzdenie. Bátaszéken 1934-től kezdett el dolgozni s ezt hivatalosan is bizonyítja az 1934-ben kiállított Községi Bizonyítvány. Stengel János Bátaszéken az Erzsébet utca 5. szám alatt lakott s műhelye lakóháza végében található, ami ma már azonban nem működik. A munkafolyamat három helyiségben történt. A kifőzés és a színes festékek helyisége volt az ún. "fekete konyha". A másik a tarkázó szoba (mesterrel), melyben egy 2,5 m x l m-es tarkázó asztal és a sasi van elhelyezve, az utóbbi a türkiz-zöld színű mintázó gép tárolására szolgált. A harmadik helyiség a "kipaszoba", melyben 2 kipa (3 méter mély és 1,5 méter átmérőjű henger alakú betonkád) 2 ráf (kerek- és csillagráf) kipakavaró, valamint a mángorló található. Stengel János halálával a műhely megszűnt.

Workroom of bluedye master János Stengel of Bátaszék.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject Kékfestő Múzeum fotóanyaga
subject ipartörténet
subject múzeumtörténet
subject kékfestés
Creators, contributors
creator Ilon Gábor
Time and places
place of publishing Bátaszék
spatial reference Bátaszék
location of physical object Pápa
temporal reference 1986.VII.16.
Attributes
medium paper
extent 12x9 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Gróf Esterházy Károly Múzeum, Kékfestő Múzeum fotótár
registration number 2094.
registration number 2095.
registration number 2096.
registration number 2097.
registration number 2098.
registration number 2099.
registration number 2100.
registration number 2101.