A jégkorszaki reliktumendemizmus, a magyarföldi husáng (Ferula sadleriana Ledeb.) világállománya nyolc szétszórt populáció a Kárpát-medencében: a Gerecse, a Pilis, a Börzsöny és a Bükk-hegység egy-egy pontján, a Tordai-hasadéknál, valamint kettő az Aggteleki-karszt szlovákiai oldalán. Egy további, valószínűleg telepített kis népessége van a Pilisben a Kis-Kevélyen. A populációk sziklagyepek, sztyeplejtők és bokorerdők vegetációmozaikjában élnek. Valamennyi élőhely természetvédelmi oltalom alatt áll. 2008 nyarán felkerestük és felmértük állományait. A legkisebb (Börzsöny, <50 tő) és a legnagyobb (Pilis-tető, >4000 egyed) populáció mérete két nagyságrendnyit tér el. Ez a többször termő, évelő lágyszárú növényfaj mindenütt érlel termést, ám ezt a szárba szökkent egyedeket fogyasztó vad veszélyezteti. Elkerítéssel hatékonyan csökkenthető a vadrágás. Az állományok megőrzéséhez szükséges még az emberi taposás kizárása és a mozaikos bokorerdő növényzet fenntartása. Így akár a néhány tíz egyedet számláló populációk magtermése is elegendő lehet egy állomány megerősödéséhez. A természetvédelmi kezeléseknek is köszönhetően ma az összes populáció fennmaradása biztosítottnak tűnik, ami egy izolált előfordulású, feltehetően elkülönült genetikai állományú populációkból álló fajnál különösen fontos lehet.

The interglacial relict endemism Ferula sadleriana Ledeb. (Apiaceae) have survived in eight populations scattered in the Carpathian Basin. The Gerecse, Pilis, Bözsöny and Bükk Mountains, the Torna Karst (Slovakia, two nearby populations) and the Turda Gorge (Transylvanian Basin, Romania) support natural occurrences of the species, while the small population on the Nagy-Kevély Hill (Pilis Mts.) is most probably planted. Its habitats – all in protected areas today – are typically in Pannonian karst white oak low woods and associated rock steppes. In summer 2008 we visited and surveyed each occurrence. The size of the largest (Pilis Hill, >4000 individuals) and the smallest (Börzsöny Mts., <50 individuals) population differs by two orders of magnitude. This polycarpic herbaceous perennial plant species produces fruits in each population, although up to half of the fruit crop may be destroyed by grazing big game (mostly the introduced mouflon). Fencing around habitat patches rich in F. sadleriana can reduce this damage substantially. Excluding human trampling and maintenance of the characteristic vegetation mosaic are also inevitable for the preservation of the species. By providing all these support measures, even the smallest population can produce fruit crop sufficient for population growth. Thanks to conservation management already completed, the persistence of each population appears to be ensured. This is particularly important for a species of disjunct geographical distribution, where considerable genetic differentiation may have developed among populations.