Wohl Janka (1846-1901) írónő fiatalkori képe

image
qualifiedcontent

Wohl Janka (Pest, 1846. – Budapest, 1901. május 23.) az első magyar zsidó írónő. Apja Pesten sebész, a szabadságharc alatt honvédfőorvos; anyja művelt asszony volt. Szülei házában gondos nevelést kapott, magyarul is jól megtanult, pedig a zsidóság akkor még műveltségében és társalgásában teljesen német volt. Eredetileg zongoraművésznőnek szánták, de idegessége miatt erről a pályáról lemondott és író lett. Már tizenhárom éves korában megjelent néhány írása a lapokban, tizenöt éves korában pedig verseskötete. Stefánia testvérével együtt szerkesztette a Divat című lapot, a Nők Munkakörét, majd a Magyar Bazárt. Szerkesztői munkájukkal a nővilág ízlésének és műveltségének fejlesztésére törekedtek. Testvérével a főváros társasági életében is nevezetes tényezőkként szerepeltek. Szalonjukban számos kitűnőség találkozott, pl. Trefort Ágoston, Liszt Ferenc, Zichy Géza gróf; Arany János atyai barátjuk volt. Wohl Janka négy nyelven foglalkozott irodalommal, sokat fordított angolból. Ő volt az első nő, aki a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából fordítást végzett, fordított Symonds-tól (A renaissance) és Sainte-Beuve-től (Arcképek). 1897-ben a koronás arany érdemkereszttel tüntették ki.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Magyar Művész
subject Wohl Janka
subject írónő
subject zsidóság
subject verseskötet
subject Divat című lap
subject Nők Munkaköre
subject Magyar Bazár
subject szerkesztő
subject budapesti társasági élet
subject Szalon
subject Wohl-nővérek
subject irodalom
subject MKVM
subject Magyar Tudományos Akadémia
subject Symonds A renaissance
subject Sainte-Beuve Arcképek
Time and places
spatial reference Budapest
location of physical object Budapest
Attributes
medium paper
extent 9 cm x 6 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_18_954
registration number VIP_50_Személyek_cukrász_művész_politikus_1848-as sz_Draveczky foto