A doktori értekezés a Haragistya-fennsík erdőinek történetét, mint a felmért faállományok jelenlegi szerkezete és mintázata szempontjából meghatározó tényezőt vizsgálja. A 20. századot megelőző antropogén hatásokra közvetve (agroterasz-nyomok, talaj-jellemzők, földrajzi nevek, országleírás) vagy közvetlenül (katonai térképek) utaló forrásokból leszűrhető, hogy a terület legalább a középkortól kezdve igen intenzív használatnak volt kitéve, és nem is mindig erdőként (gyümölcsösként, esetleg szántóföldi művelésre, később legeltetésre) hasznosították. 1985-ben az Aggteleki Nemzeti Park megalakulásával, majd 1993-ban a fennsík nagy részének erdőrezervátummá nyilvánításával a korábbi erős közvetlen antropogén hatás megszűnt.

The thesis about she studied the history of the forests on the Haragistya plateau as a determining factor in the formation of the current stand structure and patterns of the study area. Concerning the anthropogenic influences prior to the 20th century indirect (agro-terrace traces, soil characteristics, geographic names, historical descriptions) or direct (military maps) sources indicate that the area was subject to very intensive use at least since the Middle Ages, and was not always used as a forest (rather possibly as orchard or arable land, later as pasture). Following the foundation of Aggtelek National Park in 1985, then the designation of Haragistya-Lófej forest reserve in 1993 (which now includes a large part of the plateau), led to a decrease of direct anthropogenic impact.