Képeslap, Pápa, Eszterházy kastély

image
qualifiedcontent

Pápa, Eszterházy kastély.

A pápai Esterházy-kastély épületének előzménye a Garaiak által a 15. század első felében emelt vár állt (részben) a helyén. Az első feljegyzett török támadás 1529-ben érte Pápát és a környékbeli falvakat a Bécs felé menetelő hadak részéről, azonban nem kizárt – bár erről írásos emlék nem maradt fenn –, hogy portyázó csapatok már az 1526-os dúláskor elérték a várost, és minden bizonnyal az 1532-es hadjárat sem kerülte el. Valószínűleg ekkor épült ki az első gyenge földsánc a város körül. A várat a török uralom alatt tovább építették. A pápai uradalom 1626-ban lett az Esterházyaké, ebben az időben pusztított egy jelentős tűzvész a városban, mely jelentős mértékben megrongálta a várkastélyt (és a templomot is.) 1704-ben a helyőrség Rákóczi mellé állt, 1707-ben pedig császári hadak szállták meg, később pusztulni kezdett. Esterházy Ferenc a 17. század közepén lett Pápa ura, 1743-ban egy igen monumentális rezidenciát terveztetett Franz Anton Pilgrammal a katonai funkcióját elveszítő vár helyére. Halála után Fellner Jakab, majd miután ő is elhunyt, Grossmann József folytatta a munkát. A vizesárokkal körbevett épület látványtervét őrzi a kastély Nádor-termének falát díszítő falkép. Ez az elképzelés végül nem valósult meg teljes egészében, ugyanis a pápai birtokot megöröklő Eszterházy Károly figyelmét inkább egyházi építkezései kötötték le. A barokk kastély építése csak az 1784-ben fejeződött be, miközben a kivitelezési munkálatokat a kor jeles mesteri - Grossmann József mellett Fellner Jakab - vezették. 1945-től 1959-ig a szovjet hadsereg használta a kastély, sajnos ebben az időszakban nem csak az épületben keletkeztek jelentős károk, de megsemmisült illetve eltűnt szinte a teljes belső berendezés is. Az ezt követő időszakban a városi könyvtár, a zeneiskola, a művelődési ház és az helytörténeti múzeum volt a kastély lakója. Az 1960-as évek közepén került sor a külső homlokzat renoválására, majd az 1990-ben a kastélykápolna helyreállítására, melynek színvonalát az Europa Nostra-díj igazolja. Időközben a belső terek olyan állapotba kerültek, hogy egy az 1996-ban elvégzett vizsgálta megállapította életveszélyt jelentenek a látogatókra. A főépület felújítására több ütemben 1988 és 2015. között került sor. Melléképülete a váristálló még nem újult meg.

Címzett lap: Hápli Ilonka kisasszony részére Budapestre.

Vétel, átadó: Bakos László.

Megszerzés ideje: 2015. február.

Postcard of the Eszterházy Castle of Pápa in the 1930s addressed to Ms. Ilonka Hápli in Budapest, bought from Mr. László Bakos.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject eredeti képeslap
subject helytörténet
subject kastély
subject épületkép
Creators, contributors
publisher Weinstock Ernő
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Pápa
location of physical object Pápa
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium cardboard
extent 14x9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Gróf Esterházy Károly Múzeum, képeslaptár
registration number 11597.