Képeslap, Pápa, Magyar királyi dohánygyár

image
qualifiedcontent

Pápa, Magyar királyi dohánygyár.

A Dohánygyár alapításának gondolata Tarczy Lajos professzor megfogalmazásában már az 1870-es években felmerült, de csak mintegy másfél évtized múlva kezdődött meg - állami befektetéssel - a gyár építése a vasúthoz közeli Esterházy úton. Az építkezést, majd a gyár működését a Magyar Kir. Dohányjövedék Rt. irányította, amely Zágrábban, Selmecen, Szegeden, Sátoraljaújhelyen már létrehozta a dohánygyárait. A pápai gyár ügye az 1890-es évek elején, a Wekerle-kormány időszaka alatt fordult kedvezőre. A város közgyűlése 1892 augusztusában elfogadta Oswald Dániel polgármester indítványát egy dohányszín felállítására. A helyi Esterházy gróf tulajdonát képező 6400 négyszögöl telket megvették, s még ugyanabban az évben Pápára érkezett Rónay János megbízott igazgató. A "szivarkészítő asztalokon" pedig megkezdődött a munkások szakképzése a Hosszú (Jókai) és a Zimmermann utcai asztalos műhelyekben. Az első kinevezett igazgató Lózer Henrik volt, akit 1894-ben Haas Károly követett, s a gyár megkezdte a termelést. 1920-ban 693, 1930-ban 819, 1943-ban 850 munkás dolgozott a gyárban.

Vétel, átadó: Bakos László.

Megszerzés ideje: 2015. február.

Postcard of the Royal Hungarian Tobacco Factory of Pápa int the 1920-30s bought from Mr. László Bakos in February 2015.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject eredeti képeslap
subject helytörténet
subject dohánygyár
subject épületek
Creators, contributors
publisher Vasúti Levelezőlapárusitás
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Pápa
location of physical object Pápa
temporal reference 1920-30-as évek
Attributes
medium cardboard
extent 14x9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Gróf Esterházy Károly Múzeum, képeslaptár
registration number 11630.