"Ember alkotta tárgyak"

Nagy Sándor Zoltán grafikusművész kiállítása a Józsai Közösségi Házban

image

„Ember alkotta tárgyak” – ez a címe Nagy Sándor Zoltán grafikusművész rézkarcokból rendezett kiállításának, amely 2012. május 9-én nyitotta meg kapuit a DMK Józsai Közösségi Házában. Köszöntőt mondott: Somogyi Béla alpolgármester. A kiállítást megnyitotta: Potyók Tamás festőművész. Közreműködött: az Öreges zenekar. Nagy Sándor Zoltán, a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola tanára így vall munkáiról: „Rézkarcaim mesés, álomszerű világot mutatnak be, részletesen kidolgozott lapokon. Ezekben a munkákban összhangot próbálok teremteni érzéseim és a tapasztalataim, a rajz és a grafika, a képzelet és a fegyelmezett szakmai munka között. A sok apró részleten, töredéken keresztül szeretném megmutatni az életet, ahogy van, tele élményekkel, kalandokkal és sokszínűséggel. Rajzokban fogalmazom meg azt, ami valami miatt fontos lett vagy foglalkoztat. Olyanok ezek sokszor, mint egy színpadi előadás részletei. A díszletek azoknak a városoknak az épületeit idézik, amelyek fontossá váltak az életemben, s a színpadon levők felépítik a világukat, eljátszák a maguk történetét. Máskor olyanok, mit egy álom, szorosabb-lazább képzettársítások alakítják a rajzolatot, a személyes élményeken túl felelevenednek a témák kulturális összefüggései is, a mítoszokban fellelhető, az álmok világában visszatérő közös elemek, archetípusok. Néha olyanok, mint egy mese, ahol van lent és fent, jobbra és balra meg jó és rossz, és úgy tűnik, az egésznek van valami értelme. Az épített környezet, a természeti elemek, az emberek és a tárgyak együtt lélegzenek, mozognak, s próbálnak egy másik, nagyobb kompozícióba összeállni. És mindig varázslatosak: bámulatos az, ahogy a megmunkált fémlemezről a rajz ezer apró részletével együtt átkerül a papírra, bámulatos a rézlemez fénye, a beáztatott papír puhasága. Szeretem a rézkarcot, a sok finom vonalat, a bársonyos aquatintát; ezt a sok törődést igénylő, nagymúltú grafikai eljárást.” Nagy Sándor Zoltán munkáival az alábbi honlapon részletesebben is megismerkedhetnek: http://www.grafikanagy.hu/galeria.html

Title(s), language
relation http://jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=1994
relation http://www.grafikanagy.hu/galeria.html
relation http://www.dehir.hu/kultura/ember-alkotta-targyak-a-jozsai-kozossegi-hazban/2012/05/09/
language hungarian
Subject, content, audience
subject Nagy Sándor Zoltán grafikusművész kiállítása a Józsai Közösségi Házban
usertag Nagy Sándor Zoltán, grafikusművész, rézkarc, kiállítás, Debrecen - Józsa, Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
audience general
Creators, contributors
creator DMK Józsai Közösségi Ház, Nagy Sándor Zoltán grafikusművész
publisher Debreceni Művelődési Központ
contributor Somogyi Béla alpolgármester, Potyók Tamás festőművész, Öreges zenekar
Time and places
place of publishing Debrecen - Józsa/Józsai Közösségi Ház
spatial reference Debrecen - Józsa
date 2012-05-09
created 2012-05-09
issued 2014-03-03
temporal reference 2012.05.09 - 2012.05.31.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ belső archívum