„Legkevesebbet talán a németektől vettük át. Nem csoda; homlokegyenest ellenkezik már a két nyelv ritmusa és hangsúlya, ezenfelül a tisztán zenei sajátságok is ellentétesek… A német motívum majd mindig súlytalanul kezdődik, a magyar soha. A dallam ascendens, tercekből épül: a magyar descendens, kvartokon épül. A német szereti nyújtani és magas hanggal kiemelni a hangsúlyt. A magyar a hangsúlyos rövid szótagot sohasem nyújtja, s nem gondol azzal, hogy hangsúlyos helyre mindig magasabb hang kerüljön.” 1939-ben, midőn e sorok megjelentek, nem kellett ahhoz kifinomult zenei hallás, hogy az olvasó megértse: a világhírű muzsikus ezúttal nemcsak a zenéről beszél…