Rozália kápolna (Jászberény)

image
qualifiedcontent

A Köztársaság téren álló műemlék kápolna eredetileg máshol épült fel 1719-ben. A Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália kápolnát fogadalomból emelték a pestis pusztítása után közvetlenül a plébániatemplom kerítésénel a déli kapu mellett állt a tér felé néző homlokzatokkal. Az elavult kápolna lebontásáról 1839-ben döntöttek. Először a egy korábbi, 1695-ben épült és 1786-an elbontott, Szent Lőrinc kápolna helyére akarták felépíteni a mai Bundás kút környékén, azonban ezt Vágó Ignác kerületi kapitány városrendezési okok miatt megtiltotta. Így a plébánia kertben építették fel az új, klasszicista kápolnát 1839 és 1840 között talán Rabl Károly építőmester tervei alapján. A kápolna előcsarnoka eredetileg vasráccsal volt ellátva, amelyet 1925-ben bontottak el. 1973-ban restaurálták a kápolnát. A téglalap alaprajzú kápolna mindkét oldalán a kőkerítéshez csatlakozik. A négy sima dór oszlopos portikusz két méterrel ugrik a kerítés síkja elé. A timpanonban Szent Rozália fekvő alakja, a timpanon fölötti álló szobrok pedig a hit, remény és szeretet megtestesítői. A kerítés falában romantikus tornyos fülkében másodlagosan elhelyezett barokk szobrok: Nepomuki Szent János (1728) és Bánkódó Krisztus (1732). A szent szobrát eredetileg a sétatér déli részén állították fel. 1830-ban került a plébánikert téglakerítésének déli részére. A Krisztus-szobor a népmissió alkalmából készült.

Subject, content, audience
subject Kápolnák
audience general
Creators, contributors
creator Kósa Károly
publisher Verseghy Ferenc Könyvtár
Time and places
place of publishing Szolnok
spatial reference Jászberény
Attributes
medium nitrocellulose
extent 24x36 mm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier jaszbereny006
identifier jaszbereny008