Szolnoki vár-emléktáblák

image
qualifiedcontent

A Gutenberg téren, a Zagyva és Tisza folyó torkolatában felépített védmű kőfalán állítottak három emléktáblát az egykori palánk vár emlékére. Az elsőn Tinódi Lantos Sebestyén (1505?-1556) Budai Ali basa históriája című költeményének a szolnoki várra vonatkozó részlete olvasható: „Oly igen szép erős Szolnok vára vala / Egyfelől az Tisza alatta foly vala, / Másfelől az Zagyva alatta foly vala, / Vár alatt az két víz öszveszakadva vala. / Sőt a felszél felől nagy árokja vala, / Három szegén három erős bástya vala, / Csak nagy magas töltés neki fala vala, / Házak az töltésből ki nem látszanak vala." A középső táblán az egykori vár 1705 körüli alaprajza látható. A harmadik emléktáblán Vidkovics Mihály (1778-1829) Külső-Szolnok vára című epigrammája olvasható: „Ott, hol hajdaniban zászlóit emelte nagy Árpád, / És magyar országlás többes erőre kapott; / Ahol az ozmánok meghízott csontjain annyi / Sok magyar áldozatúl győzve letette fejét: / Ott széthányt földet, rongyolt épűleteket látsz, / és Tisza, Zagyva között szolnoki vár fokait. / Így pusztúl sok erősséged, haza, nincs ki megójja; / E vers Szolnokvárt nem, – de megója nevét.” [A költő neve tévesen Vitkovitsként szerepel.]

Subject, content, audience
subject Emléktáblák, Várak
audience general
Creators, contributors
creator Kósa Károly
publisher Verseghy Ferenc Könyvtár
Time and places
place of publishing Szolnok
spatial reference Szolnok
Attributes
medium nitrocellulose
extent 24x36 mm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access