Arany Oroszlán Szálloda - képeslap, Bonyhád, 1913

Szálloda az Arany Oroszlánhoz

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán Bonyhád Fő tere látható, az egykori Arany Oroszlán szállodával és a teret övező házak aljában lévő üzletekkel, mint a Schaffer Gyula vagy Kun Ferenc boltjai. A szálloda homlokzatán még kibetűzhető az étterem és a sör csarnok felirat is. A 19. század elején épített egyemeletes ház eredetileg a Perczel család tulajdona volt, és csak később került a családi címer helyére a névadó fekvő oroszlán. Egy 1895-ből származó számla alapján akkoriban már bérelték az épületet, nevezetesen Spitzer Mór majd később felesége Spitzer Mórné. Az 1930-as évek képeslapjain már a Központi név szerepel, amelyet néhány éven belül az Erdős felirat egészített ki. Kissé visszakanyarodva az időben, az 1920-as évek közepén Erdős Zsigmond és Czukker (Zukker) Sándorné neve is szerepel, a vendéglősök között a címtárban. A két szállodás között az 1930-as években, már komoly verseny folyt a vendégek kegyeiért. A szálló 1945-ig az Erdős család vezetésével működött, majd a szocialista érában Béke szállodaként ismerték. A rendszerváltás után visszakapta régi nevét a felújított épület. A képeslapot kiadó Rózsa Lajos üzlete, közismerten a legvegyesebb kínálattal rendelkezett a településen. Ismert volt még Rózsa fűszeresként vagy Rajczi könyvesként is. A dátum a postai bélyegző alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject étterem
subject sörcsarnok
subject városkép
subject utcarészlet
subject utcai front
subject épület
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject üzletkép
subject kereskedelemtörténet
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Rózsa Lajos
Time and places
place of publishing Bonyhád
spatial reference Bonyhád
spatial reference Fő tér
spatial reference Szabadság tér 3.
spatial reference Tolna megye
spatial reference Völgység
location of physical object Budapest
temporal reference 1913.09.07.
temporal reference 1913 szeptember 07
temporal reference 1910-es évek eleje
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_26_626
registration number VIP_27_b_E