Korona Szálloda - képeslap, Csurgó, 1930-as évek

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, Csurgó látnivalói tekinthetőek meg, öt kisebb felvételen: postahivatal, Csurgói takarékpénztár, református Csokonai gimnázium, Jézus szíve ifjúsági templom, Korona szálló. A szálló 1893-ban épült eklektikus stílusban. A kezdetekben, a kornak megfelelően, bolt, bormérés, kávéház, étterem, konyha és a vendéglős lakása kapott helyet a földszinten, míg az emeleten közösségi terek és a vendégszobák helyezkedtek el. A későbbiekben a mozgófilm hőskorában, a húszas években már mozi is működött az épületben. 1955-ben költözött a falai közé a Járási könyvtár, amely újabb költözéséig, 1964-ig fogadta itt olvasóit. Az épületben a 2010-es években kávézó és bankfiók is működött-működik. Az emeleti részen turistaszálló működött. 2016-ban vásárolta meg az önkormányzat a Korona Szálló első szintjét, ahol előadói termet, színháztermet, illetve egy interaktív kiállító helyet alakítanak ki. Homlokzatán ma is (2017), jól olvasható a Korona Szálló felirat. Ami a többi látnivalót illeti, a Millennium idején készült, eklektikus stílusú, egykori takarékpénztár épületében, napjainkban a Városháza található. Az előtte álló emlékoszlopot 1923-ban állították fel az első világháborúban hősi halált halt csurgóiak emlékére. A II. világháborúban elhunytak nevei csak 1990-ben kerültek fel rá. A széleskörű adakozásból épített neo-klasszikus stílusú Jézus szíve templomot 1937-ben szentelték fel. Az 1897-ben felavatott Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium épülete, 1942-ben nyerte el ma is látható formáját, mikor a tanítási szünet alatt kétemeletessé bővítették.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject városkép
subject épület
subject oktatás
subject intézmény
subject pénzügy
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postatiszta
Creators, contributors
publisher Oszeszly M. Viktor könyvkereskedés
contributor Weinstock (később Nagyváradi) fényképész, Budapest
Time and places
place of publishing Csurgó
spatial reference Csurgó
spatial reference Fő tér
spatial reference Széchenyi tér 21.
spatial reference Somogy megye
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_19_117
registration number VIP_27_b_E