Drechsler Szálloda - képeslap, Fonyód fürdőtelep, 1936

korábbi Vasúti szálloda

image
qualifiedcontent

A képen, özvegy Drechsler Nándorné szállójának épülete látható Fonyódon. A ma is álló emeletes, arányos, húsz szobás szállodát 1897-ben építtette fel a helyiérdekű vasúttársaság, majd bérletként hasznosította. Első időkben Vadkerty fivérek (Antal és Gyula) üzemeltette, majd egy Ernyey nevű vendéglős bérelte, utána Mayer Benedek következett végül Vajda Endre. Halála után 1914-ben vette meg Drechsler Nándor aki haláláig 1923-ig vezette a szállodát. A továbbiakban özvegye és örökösei működtették a szállót, az államosításig. Az 1950-es évek elejétől az 1970-es évek közepéig a Járási Tanács működött a falai között. 1975-tõl a Somogy Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának és a Polgárvédelem Országos Parancsnokságának Továbbképző intézete volt. A vasútállomással szemben álló épület az 1980-as évek közepe óta középiskolai kollégiumként működik, napjainkban Balaton Kollégium néven (2017). A dátum a postai bélyegző alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject utcai front
subject épület
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher özv. Drechsler Nándorné
contributor Divald, Budapest
Time and places
spatial reference Fonyód
spatial reference Ady Endre utca 1.
spatial reference Somogy megye
spatial reference Balaton
spatial reference Fonyódfürdő
location of physical object Budapest
temporal reference 1936.07.02.
temporal reference 1936 július 02
temporal reference 1930-as évek közepe
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_22_813
registration number VIP_27_b_E