Hungária Szálloda - képeslap, Gyulafehérvár, 1917

később Hotel Dacia

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, az egykori Hungária szálloda épülete látható. Már az 1899-es képeslapok egyikén is felfedezhető az impozáns épület. A Piac térre néző oldalára nyílt, a földszintjén működő azonos nevű kávéház. Szintén az épületben kapott helyett a Gyulafehérvári Takarékpénztár. 1903-ban Lorber Bertalan szerepel a tulajdoni lapon a Központi Értesítő 28. évfolyam, 90. számában. 1910 szeptemberétől már Schermann (Scherman) Kálmán üzemeltette a 30 szobás hotelt. A gyulafehérvári szálló történetét, talán legtömörebben, a naptárszerkesztő Balázs D. Attila foglalta össze: „A békebeli erdélyi szállodák közül bizonyára a gyulafehérvári Hungáriának volt a legszomorúbb sorsa: 1918-ban szándékosan az épület falai közé időzve készítették elő a románság vezetői Erdély elszakítását. Majd átnevezték Daciára, utána Apulumra, végül a kommunizmus idején lerombolták.” A dátum a keltezés alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject kávéház
subject étterem
subject utcarészlet
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Weisz Bernát
Time and places
spatial reference Gyulafehérvár
spatial reference Piac tér
spatial reference Alsó-Fehér vármegye
spatial reference Magyar Királyság
spatial reference Osztrák-Magyar Monarchia
spatial reference Románia
spatial reference Alba Iulia
spatial reference Karlsburg
location of physical object Budapest
temporal reference 1917.08.24.
temporal reference 1917 augusztus 24
temporal reference 1910-es évek vége
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_16_250
registration number VIP_27_b_E