Szemelvények Arany János Toldi szerelme című eposzából (részlet)

Magyar Könyvtár Iskolai kiadások sorozata

text

„TOLDI SZERELME" ÉS KELETKEZÉSE. A Toldi-trilógia megalkotása Arany költői munkásságának egész idején átvonul. 1847-ben jelen meg az első rósz: „Toldi , s 1879-ben adja ki utolsó nagy epikai művét, a trilógia második részét: ,Toldi Szerelmét". A harmadik rész : „Toldi Estéje" 1847- és 48-ban készült s kéziratban Petőfi is ismerte, a ki „váltig unszolta a költőt, hogy ha a fejét és lábát megcsinálta, írja meg a derekát is. A középső rósz keletkezésének történetét - mint leghitelesebb forrás - maga a költő mondja el előszavában. Eleinte nem volt szándékában e részt megírni. Hiányzott belőle a mondai vagy történeti alap. Ez adja meg az eposnak azt, a mit ő „epikai hitelnek" szokott nevezni; s a mi nélkül „egész epikai költeményt - úgymond a költő - csak mintegy az ujjamból szopni, ha tudtam volna is, nem akartam". Barátai biztatására azonban gondolkozni kezdett a tárgyról. Hamar belátta, hogy a férfi Toldit lehetetlen a szerelem érzelme nélkül feltüntetni. De ebben - a költő szerint - akadály volt az első rész következő három sora: Szivét nem bántá még nyila szerelemnek, Nem is lőn asszonynyal tartós barátsága: Azután sem lépett soha házasságra

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject papír alapú könyv
subject Toldi szerelme
subject eposz
subject részlet
audience teaching material (elementary level)
Creators, contributors
creator Arany János (1817-1882)
publisher Kiadja Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. UDV. Könyvkereskedése
contributor Moravcsik Géza (1855-1929)
Time and places
place of publishing Budapest
location of physical object Szendrő
Attributes
medium paper
extent 46,4 MB
extent 124 oldal
extent 14 cm x 10 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Magánszemély
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Magánszemély