Buday György

text
qualifiedcontent

Autográf levél, keltezett + boríték; “Este mondta nekem valaki, hogy Jooss nagy örömmel beszélt rólam, vagyis a táncomról előtte. Állítólag azt mondta, hogy én egyes részleteket még szebben és még inkább az elképzelt figurának megfelelően, egészségesebben csinálok, mint Cobel csinálta volt. Nagy meglepetés ez nekem, különösen az utolsó próbai érzéseim után. Amikor éreztem, hogy még nem érett meg bennem minden mozdulat teljesen. De borzasztóan örülök Joossnak. Ugye elképzeled boldogságomat? Györgyöm, ez nem megelégedettség, csak öröm, hogy az az ember, akinek a szemében bízom, és aki rám bízta ezt a feladatot, az ezt mondta rólam. Én természetesen még jobban akarom táncolni a fiatal leányt, és talán a premieren, majd Londonban én is meg leszek elégedve? 5 hónap múlva.” “Kedden újra kezdődik minden. Egyfolytában próbálunk szeptemberig és akkor túrnék karácsonyig. Most az öt nap alatt sok erőt kell gyűjtenem. Később úgy lesz, hogy nem lesz se vasárnap, se ebéd utáni pihenés, és késő estig próbálunk. 4 új balett, óriási munka, ha Jooss nagyon alapos és lelkiismeretes rendszerét vesszük!” “Érdekel hogy hogyan képzeled az egyetemi programodat? Meggondoltad-e, hogy sok harcod is lesz bizonyosan, és ezek a harcok talán elvonnak a magad munkájától."

Lilla Bauer's letter to György Buday. Autograph letter with an envelope.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject levél
subject Buday György
subject Bauer Lilla levele Buday Györgyhöz
Time and places
spatial reference Dartington
location of physical object Szeged
temporal reference 1935.04.19.
Attributes
medium paper
extent 22cm x 32cm, 1 f
format PDF
Legal information
rightsholder Móra Ferenc Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Móra Ferenc Múzeum
registration number 2004.107.70.